3 809 felszólalás
K/18650 Nem elég, hogy a kormány tétlenül nézi, hogy ma Magyarországon emberek éheznek, még azt is megtiltja, hogy a civilek ételt osszanak nekik? Magukban már semmi emberség sem maradt?!
DR. RÉTVÁRI BENCE, az Emberi Erőforrások Minisztériumának államtitkára: Csak emlékeztetném a tízparancsolatból „az Úr nevét hiába ne vedd” részre, képviselő asszony. Ami a kérdését illeti: tisztelt képviselő asszony, nehéz olyan felszólalást találni öntől, amelyik már nem olyan cáfolt álhírre épül,…
K/18644 Mennyit kell várni egy mammográfiai vizsgálatra?
DR. RÉTVÁRI BENCE, az Emberi Erőforrások Minisztériumának államtitkára: Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselő Asszony! Tisztelt Ház! Mindnyájunk számára nagyon fontos, hogy ezeket a betegségeket is minél hamarabb fölismerjék, ezért fontosak a szervezett szűrővizsgálatok. A szűrővizsgá…
K/18677 Meddig tanuljanak a dunaújvárosi diákok életveszélyes körülmények között?
DR. RÉTVÁRI BENCE, az Emberi Erőforrások Minisztériumának államtitkára: Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselő Úr! Tisztelt Ház! Azt hiszem, mind Dunaújvárosban, mind országszerte jó hír, hogy a következő években különböző forrásokból újulhatnak meg iskolaépületek. Minden ötödik iskola…
A/18694 Hogyan alakul a mentőszolgálat jövője?
DR. RÉTVÁRI BENCE, az Emberi Erőforrások Minisztériumának államtitkára: Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselő Úr! Tisztelt Ház! Ahogy ön is felidézte, 2010-ben egy olyan állapotot örökölt az akkori kormány, hogy a mentőszolgálat már évek óta nem szerzett be mentőautókat. Ennek két oka…
A/18694 Hogyan alakul a mentőszolgálat jövője?
DR. RÉTVÁRI BENCE, az Emberi Erőforrások Minisztériumának államtitkára: Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselő Úr! Ahogy említettem, igyekeztünk bérben is javítani a mentésben dolgozók helyzetén. Rájuk is kiterjedt tavaly a 26 és fél százalékos, idén a 12 százalékos béremelés. Sőt, tov…
Napirend előtti felszólalások
DR. RÉTVÁRI BENCE, az Emberi Erőforrások Minisztériumának államtitkára: Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselő Úr! Tisztelt Ház! Mielőtt ismertetném, hogy a kormány mennyi lépést tett és tesz annak érdekében, hogy a nehéz helyzetben levő emberek számára a tél se jelentsen óriási terhel…
Napirend előtti felszólalások
DR. RÉTVÁRI BENCE, az Emberi Erőforrások Minisztériumának államtitkára: Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselő Úr! Tisztelt Ház! A kormány célja, hogy az az egészségügy, ami sokszor egy kicsit feje tetejére állított piramisnak tűnik, és az alapellátás ‑ amelyik a legfontosabb, hiszen a…
Napirend előtti felszólalások
DR. RÉTVÁRI BENCE, az Emberi Erőforrások Minisztériumának államtitkára: Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselő Asszony! Tisztelt Ház! Ahogy itt hallgattam önt, amit elmondott a nők szerepével, a férfiak-nők egyensúlyával, együttműködésével kapcsolatban, az Alaptörvény sorai jöttek benn…
Napirend előtti felszólalások
DR. RÉTVÁRI BENCE, az Emberi Erőforrások Minisztériumának államtitkára: Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselő Úr! Tisztelt Ház! Elég visszagondolnunk Magyarország történelmében 150 évre, pont a kiegyezés 150. évfordulóját ünnepeljük. Magyarország számára a gazdasági virágzásban kevés…
I/18580 A gimnáziumokról és a magyar oktatásról
DR. RÉTVÁRI BENCE, az Emberi Erőforrások Minisztériumának államtitkára: Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Alelnök Úr! Képviselő Úr! Tisztelt Ház! Szeretném minden téren cáfolni az ön által elmondott tényeket is, és arra is emlékeztetni, hogy ne felejtsük el, melyik volt az a kormá…
I/17801 Milyen eszközökkel segítjük a nők munkaerőpiaci elhelyezkedését?
DR. RÉTVÁRI BENCE, az Emberi Erőforrások Minisztériumának államtitkára: Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselő Asszony! Tisztelt Ház! Itt a parlamentben számtalan olyan törvényjavaslatot fogadott el az Országgyűlés, amely a nők helyzetét volt hivatott javítani akár a munkaerőpiacon, ak…
Napirend előtti felszólalások
DR. RÉTVÁRI BENCE, az Emberi Erőforrások Minisztériumának államtitkára: Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselő Úr! Tisztelt Ház! A biztonság kedvéért az elején elmondom, hogy amit ön akár a hospice-ról, akár a rákgyógyszerekről mondott, az úgy ahogy van, valótlanságokra épül, nyilván á…
Napirend előtti felszólalások
DR. RÉTVÁRI BENCE, az Emberi Erőforrások Minisztériumának államtitkára: Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Frakcióvezető Asszony! Tisztelt Ház! Az elmúlt években több mint 500 milliárd forinttal növeltük az oktatásra fordítható kiadásokat. Mondjon nekem egy olyan OECD-országot, ahol nagyobb…
K/18476 Mikor kezdi el végre a Kormány a Trianon 100. évfordulójára való felkészülést?
DR. RÉTVÁRI BENCE, az Emberi Erőforrások Minisztériumának államtitkára: Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselő Úr! Tisztelt Ház! Trianon kapcsán is hideget-meleget egyaránt hallhattunk a Jobbiktól. Néha ilyen felszólalásokat, néha pedig Gyurcsánnyal versenyeznek, például akkor, amikor…
K/18470 Romokban a nyelvoktatás
DR. RÉTVÁRI BENCE, az Emberi Erőforrások Minisztériumának államtitkára: Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselő Úr! Tisztelt Ház! Azt majd a választók eldöntik, hogy ennek a kormánynak 5-6 hónapja van‑e hátra, vagy a következő ciklusban is viselheti a kormányzat felelősségét, de hogy ön…
K/18465 Nincs 50 millió forint ott a haldokló betegek támogatására, ahol több mint 330 milliárd forintnyi TAO támogatás jut a sportszervezetekhez?
DR. RÉTVÁRI BENCE, az Emberi Erőforrások Minisztériumának államtitkára: Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselő Asszony! Tisztelt Ház! Az ilyen nagyon kritikus helyzetben lévő betegekről szerintem érdemesebb nagyobb tisztelettel vagy empátiával beszélni, mintsem olyan mondatokat mondani…
K/18469 Miért nem készít fel a magyar oktatási rendszer a XXI. század környezeti válságára és annak következményeire?
DR. RÉTVÁRI BENCE, az Emberi Erőforrások Minisztériumának államtitkára: Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselő Úr! Tisztelt Ház! A mi minősítésünket, képviselő úr, mint parlamenti képviselőkét a választók végzik el, tehát mindenféle fricskák természetesen az ön részéről jöhetnek, de et…
K/17469 Bővül a lombikprogram támogatás?
DR. RÉTVÁRI BENCE, az Emberi Erőforrások Minisztériumának államtitkára: Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselő Asszony! Tisztelt Ház! Három irányból is próbálunk segíteni a meddő pároknak Magyarországon, hiszen ez nagyon nagy probléma, ahogy képviselő asszony is mondta. Egyrészről növe…
K/18486 Miért nem támogatja a Kormány azokat, akik életeket mentenek?
DR. RÉTVÁRI BENCE, az Emberi Erőforrások Minisztériumának államtitkára: Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselő Úr! Tisztelt Ház! Az elmúlt években különböző pályázatokon összességében 3 milliárd forintot kaptak természet- és állatvédő szervezetek. Ez nyilván különböző arányokban oszlik…
K/18471 Még mindig nem látják be, hogy a múltban ragadtak és zsákutcába viszik az oktatást?
DR. RÉTVÁRI BENCE, az Emberi Erőforrások Minisztériumának államtitkára: Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselő Úr! Tisztelt Ház! Ön tájékozott az oktatáspolitika területén, úgyhogy szerintem csak direkt hallgatta el azt, hogy maga a köznevelési törvény írja elő, hogy ötévenként át kell…
K/18462 Ön szerint most jobb ellátást kapnak 2?
DR. RÉTVÁRI BENCE, az Emberi Erőforrások Minisztériumának államtitkára: Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselő Asszony! Tisztelt Ház! A korábbi környékbeli fejlesztésekről már részletes tájékoztatást adtam, azt nem ismételném meg. Ugyanakkor fontosnak tartom elmondani, hogy mind a pinc…
K/18488 Önök szerint megtesznek mindent a gyermekek jogainak érvényesülése érdekében?
DR. RÉTVÁRI BENCE, az Emberi Erőforrások Minisztériumának államtitkára: Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselő Úr! Tisztelt Ház! Az, hogy ön a bevándorlás kérdését és a kvótákat egyszerű néphülyítésnek tartja, ha megnézi az Európai Parlament múlt heti döntését, ahol büntetni akarják Ma…
K/18466 Meddig fizetjük az ukrán nyugdíjasok nyugdíját?
DR. RÉTVÁRI BENCE, az Emberi Erőforrások Minisztériumának államtitkára: Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselő Úr! Tisztelt Ház! Azért szögezzük le, tisztelt képviselő úr, hogy ez egy mikori egyezmény. (Dr. Völner Pál: Ti kötöttétek.) 1962-ben fogadták el, az 1963. évi 16. törvényerejű…
K/18472 Meddig maradnak el a pedagógusbérek jelentősen a diplomás átlagbértől?
DR. RÉTVÁRI BENCE, az Emberi Erőforrások Minisztériumának államtitkára: Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselő Úr! Tisztelt Ház! Az önök adótáblája egyértelmű, pár héttel ezelőtt nyilvánosságra hozták, ebből egyértelműen kiszámolható, hogy egy középiskolai tanár, aki ma 313 ezer forint…
A/18494 Hogyan támogatjuk a gyermekek étkeztetését?
DR. RÉTVÁRI BENCE, az Emberi Erőforrások Minisztériumának államtitkára: Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselő Asszony! Tisztelt Ház! Épp a mai napon tette közzé az OECD legfrissebb felmérését, hogy a gyermekeket milyen mértékben érinti a szegénység. Szerencsére Magyarország az élmezőn…
A/18494 Hogyan támogatjuk a gyermekek étkeztetését?
DR. RÉTVÁRI BENCE, az Emberi Erőforrások Minisztériumának államtitkára: Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselő Asszony! Tisztelt Ház! Az is fontos, hogy ne csak mennyiségi, hanem minőségi növekedés is legyen, éppen ezért a kormány arra is figyelmet fordított, hogy például a szünidei ét…
Napirend utáni felszólalások
DR. RÉTVÁRI BENCE (KDNP): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! A nyár folyamán a Dunakanyar és a Börzsöny számára nagyon fontos döntést hozott a kormányzat, hiszen az itt fekvő települések számára településfejlesztésre, az aktív turizmus fejlesztésére, az élhető épített és természeti körn…
Napirend előtti felszólalások
DR. RÉTVÁRI BENCE, az Emberi Erőforrások Minisztériumának államtitkára: Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselő Asszony! Tisztelt Ház! Azt hiszem, hogy minden jóérzésű ember kormányban, kormányon kívül azért kíván dolgozni, hogy azoknak a pároknak, akik szeretnének gyereket, de valamily…
Napirend előtti felszólalások
DR. RÉTVÁRI BENCE, az Emberi Erőforrások Minisztériumának államtitkára: Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselő Úr! Tisztelt Ház! Nem akarnék abba a vitába belebocsátkozni, hogy kinek kell jobban keresnie, egy tanárnak vagy egy orvosnak. A kormánynak az a szándéka, és az elmúlt években…
Napirend előtti felszólalások
DR. RÉTVÁRI BENCE, az Emberi Erőforrások Minisztériumának államtitkára: Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselő Asszony! Tisztelt Ház! Jó reggelt kívánunk a Jobbiknak. Öt hónappal a választások előtt a Jobbik észrevette, hogy vannak szociális dolgozók, 90 ezren dolgoznak ebben a szféráb…