5 683 felszólalás
T/17578 A Magyarország 2016. évi központi költségvetéséről szóló 2015. évi C. törvény végrehajtásáról
ELNÖK: Köszönjük szépen. Most megadom a szót Ikotity Istvánnak, az LMP képviselőcsoportja vezérszónokának.
T/17578 A Magyarország 2016. évi központi költségvetéséről szóló 2015. évi C. törvény végrehajtásáról
ELNÖK: Köszönjük szépen. Tisztelt Képviselőtársaim! A vezérszónoki felszólalások végére értünk. Most megadom a szót Ritter Imre német nemzetiségi szószóló úrnak, a nemzetiségeket képviselő bizottság által felkért szószólónak. Öné a szó.
T/17578 A Magyarország 2016. évi központi költségvetéséről szóló 2015. évi C. törvény végrehajtásáról
ELNÖK: Köszönjük, szószóló úr. Most pedig Banai Péter Benő államtitkár úrnak adom meg a szót a reagálásokra.
H/17788 A Czeglédy-ügy károsultjainak rendkívüli kárrendezéséről
ELNÖK: Köszönöm, képviselő úr. Köszöntöm újból önöket. Legény Zsolt képviselő úr jelezte, hogy két percben kíván hozzászólni. Öné a szó.
H/17788 A Czeglédy-ügy károsultjainak rendkívüli kárrendezéséről
ELNÖK: Köszönöm szépen. Kérdezem, hogy kíván-e még esetleg valaki hozzászólni a vitához. (Nincs jelzés.) Nem látok jelentkezőt, így az általános vitát lezárom. Megkérdezem Bóna Zoltán képviselő urat, kíván-e előterjesztőként hozzászólni. (Bóna Zoltán: Igen.) Jelzi, hogy igen. Öné a szó, képviselő úr…
Napirend utáni felszólalások
ELNÖK: Köszönjük, képviselő úr. Tisztelt Képviselőtársaim! A módosító javaslatok benyújtására 16 óráig volt lehetőség, tehát már nincs további lehetőség. Ezzel mai napirendi pontjaink tárgyalásának a végére értünk. Most napirend utáni felszólalás következik. Ennek keretében megadom a szót szintén Bó…
Ülésnap lezárása
ELNÖK: Tisztelt Képviselőtársaim! Államtitkár Úr! A napirend utáni felszólalások végére értünk. Megköszönöm a munkájukat. Az Országgyűlés jövő héten kedden, 11 órakor folytatja az ülését. Az ülésnapot bezárom. (Az ülésnap 16 óra 19 perckor ért véget.) Földi László s. k. Gúr Nándor s. k. jegyző jegyz…
B/15351 A Magyar Nemzeti Bank 2016. évről szóló üzleti jelentése és beszámolója H/17753 A Magyar Nemzeti Bank 2016. évről szóló üzleti jelentése és beszámolója elfogadásáról
ELNÖK: Köszöntöm képviselőtársaimat. Ezzel a vezérszónoki felszólalások végére értünk. Most kétperces felszólalási lehetőségnek adok helyt, és Gúr Nándor képviselő urat, jegyző urat kérem meg, hogy mondja el két percben.
B/15351 A Magyar Nemzeti Bank 2016. évről szóló üzleti jelentése és beszámolója H/17753 A Magyar Nemzeti Bank 2016. évről szóló üzleti jelentése és beszámolója elfogadásáról
ELNÖK: A következő kétperces hozzászólásra Z. Kárpát Dániel képviselő úrnak adom meg a szót.
B/15351 A Magyar Nemzeti Bank 2016. évről szóló üzleti jelentése és beszámolója H/17753 A Magyar Nemzeti Bank 2016. évről szóló üzleti jelentése és beszámolója elfogadásáról
ELNÖK: Most Turi-Kovács Béla képviselő úrnak adom meg a szót két percben.
B/15351 A Magyar Nemzeti Bank 2016. évről szóló üzleti jelentése és beszámolója H/17753 A Magyar Nemzeti Bank 2016. évről szóló üzleti jelentése és beszámolója elfogadásáról
ELNÖK: Köszönjük. Most visszatérünk a normál időkeretes hozzászólásokhoz. Elsőként Bárándy Gergely képviselő úrnak adom meg a szót.
B/15351 A Magyar Nemzeti Bank 2016. évről szóló üzleti jelentése és beszámolója H/17753 A Magyar Nemzeti Bank 2016. évről szóló üzleti jelentése és beszámolója elfogadásáról
ELNÖK: Köszönjük szépen. Jelzem Bárándy Gergely úrnak, hogy valóban nincs rá lehetőségem, hogy Matolcsy György elnök úr itt legyen, bár én magam sem tartom túl szerencsésnek, de ez teljesen más kérdés. Most kétperces hozzászólásra van lehetőség, Harangozó Tamás képviselő úrnak adom meg a szót.
B/15351 A Magyar Nemzeti Bank 2016. évről szóló üzleti jelentése és beszámolója H/17753 A Magyar Nemzeti Bank 2016. évről szóló üzleti jelentése és beszámolója elfogadásáról
ELNÖK: Köszönjük. Most normál időkeretben Heringes Anita képviselő asszonynak adom meg a szót.
B/15351 A Magyar Nemzeti Bank 2016. évről szóló üzleti jelentése és beszámolója H/17753 A Magyar Nemzeti Bank 2016. évről szóló üzleti jelentése és beszámolója elfogadásáról
ELNÖK: Köszönjük. Most megadom a szót Legény Zsolt képviselő úrnak.
B/15351 A Magyar Nemzeti Bank 2016. évről szóló üzleti jelentése és beszámolója H/17753 A Magyar Nemzeti Bank 2016. évről szóló üzleti jelentése és beszámolója elfogadásáról
ELNÖK: Köszönjük. Most megadom a szót Bangóné Borbély Ildikó képviselő asszonynak.
B/15351 A Magyar Nemzeti Bank 2016. évről szóló üzleti jelentése és beszámolója H/17753 A Magyar Nemzeti Bank 2016. évről szóló üzleti jelentése és beszámolója elfogadásáról
ELNÖK: Köszönjük. Most Teleki László képviselő úrnak adom meg a szót.
B/15351 A Magyar Nemzeti Bank 2016. évről szóló üzleti jelentése és beszámolója H/17753 A Magyar Nemzeti Bank 2016. évről szóló üzleti jelentése és beszámolója elfogadásáról
ELNÖK: Köszönjük. Most megadom a szót Horváth Imre képviselő úrnak.
B/15351 A Magyar Nemzeti Bank 2016. évről szóló üzleti jelentése és beszámolója H/17753 A Magyar Nemzeti Bank 2016. évről szóló üzleti jelentése és beszámolója elfogadásáról
ELNÖK: Köszönjük. Az előre bejelentett felszólalók végére értünk. Így most a normál szót kérők következnek. Gúr Nándor képviselő úré a szó elsőként. (12.10)
B/15351 A Magyar Nemzeti Bank 2016. évről szóló üzleti jelentése és beszámolója H/17753 A Magyar Nemzeti Bank 2016. évről szóló üzleti jelentése és beszámolója elfogadásáról
ELNÖK: Köszönjük, jegyző úr. Most megadom a szót Volner János képviselő úrnak.
B/15351 A Magyar Nemzeti Bank 2016. évről szóló üzleti jelentése és beszámolója H/17753 A Magyar Nemzeti Bank 2016. évről szóló üzleti jelentése és beszámolója elfogadásáról
ELNÖK: Köszönjük szépen. Most kétperces hozzászólásra van lehetőség. Megadom a szót Z. Kárpát Dániel képviselő úrnak.
B/15351 A Magyar Nemzeti Bank 2016. évről szóló üzleti jelentése és beszámolója H/17753 A Magyar Nemzeti Bank 2016. évről szóló üzleti jelentése és beszámolója elfogadásáról
ELNÖK: Köszönjük. Most megadom a szót Burány Sándor képviselő úrnak.
B/15351 A Magyar Nemzeti Bank 2016. évről szóló üzleti jelentése és beszámolója H/17753 A Magyar Nemzeti Bank 2016. évről szóló üzleti jelentése és beszámolója elfogadásáról
ELNÖK: Köszönjük, képviselő úr. Most megadom a szót Varga László képviselő úrnak.
B/15351 A Magyar Nemzeti Bank 2016. évről szóló üzleti jelentése és beszámolója H/17753 A Magyar Nemzeti Bank 2016. évről szóló üzleti jelentése és beszámolója elfogadásáról
ELNÖK: Köszönjük. Most megadom a szót Gúr Nándor jegyző úrnak.
H/17785 A magyar jelnyelv napjáról
ELNÖK: Köszöntöm képviselőtársaimat újfent. Tisztelt Képviselőtársaim! A módosító javaslatok benyújtására csütörtökön 16 óráig van lehetőség. Most soron következik a magyar jelnyelv napjáról szóló határozati javaslat általános vitája a lezárásig. A Tapolczai Gergely és Nyitrai Zsolt képviselők által…
H/17785 A magyar jelnyelv napjáról
ELNÖK: Köszönjük. Igen, elég szomorú a részvételi arány, de azért jelzem, hogy az MSZP képviselője itt ül mellettem jegyzőként. Most pedig megkérdezem Czibere államtitkár urat, kíván-e hozzászólni. (Jelzésre:) Jelzi, hogy igen. Öné a szó, államtitkár úr.
H/17785 A magyar jelnyelv napjáról
ELNÖK: Köszönjük, államtitkár úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Most egy darab vezérszónoki felszólalás lesz, mert a többi párt nem jelezte, hogy felszólalna. Így megadom a szót Farkas Gergelynek, a Jobbik képviselőcsoportja vezérszónokának.
H/17785 A magyar jelnyelv napjáról
ELNÖK: Köszönjük, képviselő úr. Illendőségből megkérdezem, hogy kíván-e még valaki hozzászólni a vitához (Nincs jelentkező.), de nem látok jelentkezőt, úgyhogy az általános vitát lezárom. Megkérdezem Tapolczai Gergelyt előterjesztőként, hogy kíván-e hozzászólni. (Jelzésre:) Jelzi, hogy igen. Öné a s…
Ülésnap lezárása
ELNÖK: Nagyon szépen köszönjük Tapolczai Gergely képviselő úr hozzászólását, zárszavát. Tisztelt Országgyűlés! A módosító javaslatok benyújtására csütörtökön 16 óráig van lehetőség. A mai napirendi pontjaink tárgyalásának a végére értünk. Napirend utáni felszólalásra senki nem jelentkezett. Megköszö…
Napirend előtti felszólalások
ELNÖK: Köszönjük, képviselő úr. Köszöntöm képviselőtársaimat. Bitay Márton államtitkár úr jelezte, hogy kíván válaszolni. Öné a szó, államtitkár úr.
Napirend előtti felszólalások
ELNÖK: Köszönjük, államtitkár úr. A következő napirend előtti felszólalásra jelentkezett Volner János frakcióvezető úr, a Jobbik részéről: „Hogyan bontotta le a maffiakormány a demokráciát?” címmel. Öné a szó, képviselő úr.