2 202 felszólalás
Napirend utáni felszólalások
Z. KÁRPÁT DÁNIEL (Jobbik): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Adventi időszakban illene mindannyiunknak egy kicsit befelé tekinteni, értékelni az elmúlt hónapokat, évet, és azt kell mondjuk, megvonni azt a mérleget, amely alapján bizony büszke senki nem lehet a bizonyítványára, főleg, ami a nehéz hel…
T/12733 Az elektronikus hírközléssel és a fogyasztóvédelemmel összefüggő egyes törvények módosításáról
Z. KÁRPÁT DÁNIEL (Jobbik): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Azon kivételes esetet éljük, hogy jobbikos nyomásra sikerült keresztülverni egy jobbikos módosító javaslatot, és amikor a fogyasztóvédelem kérdésköre kerül szóba, mindig el kell hogy mondjuk, ezt tulajdonképpen kivéreztette ez a kormányzat,…
T/13159 Egyes pénzügyi és gazdasági tárgyú törvények módosításáról
Z. KÁRPÁT DÁNIEL, a Jobbik képviselőcsoportja részéről: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Elképesztőnek tartom a kormányzó pártok képviselői részéről azt, hogy ha van előttünk egy alapvetően támogatható csomag, akkor ezzel a hatalmas nagy mellényes, kioktató stílussal elkezdenek nekünk itt a szociali…
T/13159 Egyes pénzügyi és gazdasági tárgyú törvények módosításáról
Z. KÁRPÁT DÁNIEL (Jobbik): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Nem mondom, hogy meglepő, bár fájdalmas számunkra, hogy egyetlen kormánypárti képviselő sem mert egy kétperces gombot nyomni az elhangzott kérdéseket illetően. Engem is érdekel, államtitkár úr, az ön személyes véleménye. Lapozza már fel ezt…
T/13159 Egyes pénzügyi és gazdasági tárgyú törvények módosításáról
Z. KÁRPÁT DÁNIEL (Jobbik): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! El kell mondjuk, hogy ez a vita a végéhez közeledik, a bejelentkezett felszólalók hiányából is látszik mindez. Kormánypárti képviselő bár egy felállt, és én ezért tiszteletemet kell, hogy kifejezzem, de egyetlen árva felvetésre sem válaszol…
T/13089 A Magyarország Kormánya és az Ománi Szultánság Kormánya között a jövedelemadók területén a kettős adóztatás elkerüléséről és az adóztatás kijátszásának megakadályozásáról szóló Egyezmény kihirdetéséről
Z. KÁRPÁT DÁNIEL, a Jobbik képviselőcsoportja részéről: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Vélhetően az Országgyűlés ezen ülésszakának legrövidebben tárgyalt javaslatai közé fog tartozni ez a mostani, éppen ezért, bár annyira nem érzem szerencsésnek, hogy kormánypárti képviselőtársaim egy egyszerű fel…
Napirend utáni felszólalások
Z. KÁRPÁT DÁNIEL (Jobbik): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Közeleg a tél, és bizony a devizahitel-károsultak számára nem lesz olyan boldog a karácsony, mint lehetne, ha ez a kormányzat a helyzet magaslatán állt volna, és tett volna érdemi lépéseket is értük. A közelmúltban a Romániának nevezett ors…
A/13161 Meddig tart még a hitelkárosultak kálváriája?
Z. KÁRPÁT DÁNIEL (Jobbik): Elfogadom. (Közbeszólás a Jobbik soraiból: Hoppá!)
A/13161 Meddig tart még a hitelkárosultak kálváriája?
Z. KÁRPÁT DÁNIEL (Jobbik): Miniszter úr, én csak annyit kérek, hogy tiszteljen meg engem annyival, hogy nem az előre megírt papírkáját olvassa fel, hanem a valódi, saját gondolatait ebben a kérdésben, tényadatokkal alátámasztva közölje velünk. Elkötelezettnek mondja ezt a kormányt azt illetően, hogy…
T/12574 Az alapvető élelmiszerek árának csökkentése érdekében az általános forgalmi adóról szóló 2007. évi CXXVII. törvény módosításáról
Z. KÁRPÁT DÁNIEL (Jobbik): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! A Jobbik tárgyalásra minimum méltónak találja azt a javaslatot, amely előttünk fekszik, nem véletlen, hogy hasonló tárgykörben mi magunk is számos alkalommal nyújtottunk be javaslatot. Kíváncsi lennék a kormányzat részéről arra az indoklásr…
V/12901 A férfiak 40 év munkaviszony utáni nyugdíjba vonulási lehetőségének biztosítása
Z. KÁRPÁT DÁNIEL (Jobbik): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Üdvözlök mindenkit a pártállami ülésen; amit államtitkár úr előadott, az egy jó kommunista beszéde volt. Gratulálok, államtitkár úr! Teljesítette a megbízói feladatát. Egy probléma van, hogy folyékonyan hazudik. Sneider Tamás három felolvas…
Napirend utáni felszólalások
Z. KÁRPÁT DÁNIEL (Jobbik): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Az imént egy igen méltatlan vitanapszerűség folyt arról a Jobbik legjobb szándéka ellenére is, hogy Magyarországon hogyan tudjuk a férfiak számára 40 év után elérhetővé tenni a nyugdíjba vonulás lehetőségét. (21.50) Szóba került az a kisz…
V/12874 A 2014-2020 közötti időszakban Magyarországnak járó uniós források felhasználásáról
Z. KÁRPÁT DÁNIEL (Jobbik): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tasó államtitkár úr, bár időközben helyet változtatott, de szerencsére itt van a teremben; neki kell címeznem, hogy nem csak a bajtársiasság nevében védem meg Bana Tibor képviselőtársamat, amikor arról beszélünk, hogy az EU-pályázati sziszt…
V/12874 A 2014-2020 közötti időszakban Magyarországnak járó uniós források felhasználásáról
Z. KÁRPÁT DÁNIEL (Jobbik): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Ajajajaj, hallatszik a jobbikos és ellenzéki padsorokból, pontosan azért, mert a kormánypártok képviselői néha akkora mellénnyel próbálják védeni a védhetetlent, hogy az elképesztő. Pedig van olyan teljesítmény, amit letehetnének az asztalr…
V/12874 A 2014-2020 közötti időszakban Magyarországnak járó uniós források felhasználásáról
Z. KÁRPÁT DÁNIEL (Jobbik): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! El kell hogy mondjuk, hogy amikor kétperces felszólalásban néhány észrevételt tettünk az EU-s pályázati projekteket illető visszaélések kapcsán, akkor a Jobbik frakcióját hozzá nem értéssel vádolták. Itt a helyzet az, hogy a bizonyítványt a…
V/12874 A 2014-2020 közötti időszakban Magyarországnak járó uniós források felhasználásáról
Z. KÁRPÁT DÁNIEL (Jobbik): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Riz Gábor egyfajta múzsánk, hiszen reakcióra ihleti az ellenzéki képviselőket. Valóban, neki is azt kellene megértenie, hogy a magyar néplélekben már közhely az, hogy rengeteg pénzt költenek el az érintett önkormányzatok és mások is ‑ ny…
V/12673 A munkaerőhiány okairól és a szükséges lépésekről
Z. KÁRPÁT DÁNIEL (Jobbik): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Az iméntiekben több elképesztő pártállami lózungcunamit hallottunk, és igen, itt több ellenzéki képviselő megjegyezte, hogy égnek állt a hajunk attól, amit önök elmondtak. Még az enyém is égnek állt volna, de el kell hogy mondjuk, azon egzo…
Napirend előtti felszólalások
Z. KÁRPÁT DÁNIEL (Jobbik): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Teszek egy kísérletet arra, hogy a kormánypárti képviselőtársaimat visszahozzam ebből a kormányzati tündérmeséből, amit itt az imént felvázoltak, hiszen ma délelőtt vérlázító módon az Igazságügyi bizottságban leszavazták, még csak tárgyalni…
H/12353 A menekültválság kezelése érdekében szükséges intézkedésekről
Z. KÁRPÁT DÁNIEL (Jobbik): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! A Jobbik minden tekintetben javasolja ezen csomag tárgysorozatba vételét, hogy legalább egy vita folyjon róla, akkor is, ha nagyon sok mindent a megoldások tekintetében máshogy látunk. Egyértelműen egy önálló határőrség mentén gondolkodunk,…
T/12070 A gyermekneveléshez szükséges, valamint egyéb termékek áfaterhének csökkentése érdekében az általános forgalmi adóról szóló 2007. évi CXXVII. törvény módosításáról
Z. KÁRPÁT DÁNIEL (Jobbik): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! A Jobbik fő problémája az, hogy miközben a Fidesz-KDNP-s tündérmesét hallgatjuk a gazdaság dübörgéséről, Magyarországon a lehetőségek szélesedéséről, azt látjuk, hogy széles társadalmi csoportokat érintő… (Elromlik a hangosítás.) (17.30)
Napirend utáni felszólalások
Z. KÁRPÁT DÁNIEL (Jobbik): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Mielőtt a kormányzathoz feltételezhető módon közel álló cég Irakban nyitott volna olyan irodát, ahol a letelepedési kötvényeit árusítja, nyilván a haza megvédése jegyében, azelőtt az African Business nevű lap hasábjain hirdették ugyanezen…
T/12741 Az egyes adótörvények és más kapcsolódó törvények módosításáról
Z. KÁRPÁT DÁNIEL (Jobbik): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Nem ígérem meg, hogy kitöltöm a normál időkeret adta lehetőségeket, ugyanis e csomag tekintetében mindenképpen tisztázni kell egy olyan területet, amely a maga súlyán eddig nem került szóba. És itt nyilvánvaló módon azon különadók csomagját…
T/12718 A tisztességtelen piaci magatartás és a versenykorlátozás tilalmáról szóló 1996. évi LVII. törvény, valamint a fogyasztókkal szembeni tisztességtelen kereskedelmi gyakorlat tilalmáról szóló 2008. évi XLVII. törvény módosításáról
Z. KÁRPÁT DÁNIEL, a Jobbik képviselőcsoportja részéről: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Ha nem rólam lenne szó, akkor frusztrált lenne a mindenkori ellenzéki vezérszónok, amikor ezt a kormányzati felvezetést követően kell megszólalnia. Az én lelkesedésemet hat év alatt sem vették el attól, hogy a n…
T/12733 Az elektronikus hírközléssel és a fogyasztóvédelemmel összefüggő egyes törvények módosításáról
Z. KÁRPÁT DÁNIEL, a Jobbik képviselőcsoportja részéről: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Örömmel hallom ellenzéki padsorokból, hogy volt, aki már várt egy ellenzéki felszólalást, és azt kell mondjam, hogy egy furcsa vita alakul ki ‑ nem tudom, hogy lesz‑e vita ‑, mert az előttünk fekvő csomagnak biz…
A/12802 Fontosabb a piszkos pénz, mint a magyar emberek biztonsága? - Miért telepítenek le több embert a harmadik világból, mint amennyit Brüsszel összesen akart?
Z. KÁRPÁT DÁNIEL (Jobbik): A múlt héten az a sajátos helyzet állt elő, hogy miközben nemzetgazdasági miniszter úr sajtótájékoztatót tartott arról, hogy a letelepedésikötvény-bizniszt adott esetben felülvizsgálhatják, nem kivezetik, de felülvizsgálhatják, a Gazdasági bizottság elé bedobtak egy kétold…
A/12802 Fontosabb a piszkos pénz, mint a magyar emberek biztonsága? - Miért telepítenek le több embert a harmadik világból, mint amennyit Brüsszel összesen akart?
Z. KÁRPÁT DÁNIEL (Jobbik): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Adódna a kérdés, hogy hogyan garantálják mindezt a szolgálatok, ez egy másik beszélgetéshez tartozna. De el kell mondjuk, hogy 2014. december volt az a fordulópont, miniszter úr, amikor a hozamkörnyezet megváltozott olyan szintre, hogy más…
T/11610 Egyes törvényeknek a súlyos munkaerőhiány kezeléséhez szükséges módosításáról
Z. KÁRPÁT DÁNIEL (Jobbik): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Az előttünk fekvő javaslat fontosságát támasztja alá, hogy a Fidesz-KDNP-kormány elhibázott gazdaságpolitikájából következően százezrek kényszerültek külföldön megtalálni a számításukat, boldogulásukat, az itthon fellépő elképesztő munkaerő…
A/12749 Meddig tart az agónia az út szélén?
Z. KÁRPÁT DÁNIEL (Jobbik): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! A hétvégén Kispesten ismét egy kilakoltatás előtt álló családnál jártam. Az ő családjuk, az ő szerződésük egy a 140 ezerből azt illetően, akik vagy 90 napja nem tudnak teljesíteni, vagy pedig nem teljeskörűen…
A/12749 Meddig tart az agónia az út szélén?
Z. KÁRPÁT DÁNIEL (Jobbik): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Mielőtt miniszter úr elhinné a Matolcsy úr-féle tündérmesét, emlékeztetném arra a román döntésre, amely felvételkori átváltásról szólt. Az önök teljesítménye nemhogy jóval szerényebb, ha úgy tetszik, szánalmasabb ennél. Önök százmilliárdoka…
Napirend utáni felszólalások
Z. KÁRPÁT DÁNIEL (Jobbik): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Igyekszem ilyenkor egy nagy levegőt venni, de előttem az államtitkár úr olyan dolgokra ragadtatta magát, ami még itt is szokatlan. A hazudozás magasiskolájában ön önálló katedrát kaphatna, és marha jó órákat tarthatna ott. Százmilliós ingat…