Z. KÁRPÁT DÁNIEL (Jobbik): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! A Jobbik tárgyalásra minimum méltónak találja azt a javaslatot, amely előttünk fekszik, nem véletlen, hogy hasonló tárgykörben mi magunk is számos alkalommal nyújtottunk be javaslatot. Kíváncsi lennék a kormányzat részéről arra az indoklásra, amely azt illeti, hogy az alapvető élelmiszerek tekintetében miért nem hajtanak végre komolyabb áfacsökkentést, hiszen eddig csak a fogyasztói kosár, egy átlagos fogyasztói kosár 6-7 százalékát érintő módon tettek gesztusértékű, kozmetikai jellegű engedményeket. Ugyanakkor azt látjuk, hogy miközben saját magukat nyugdíjemeléssel vagy a nyugdíjak vásárlóértékének nem csökkentésével mél­tatják, a helyzet az lenne, hogy ezen áfa­csök­ken­tési koncepció vagy egy még szélesebb körű keresztülvitelével pont a nyugdíjasok számára, pont a legnehezebben élők számára tudnának mérhető könnyebbséget biztosítani ‑ a kérdés, hogy akarják‑e ezt.

(Hiszékeny Dezsőt a jegyzői székben
Hegedűs Lorántné váltja fel.)

Látható, az államtitkáraik megszólalásából kikövetkeztethető, hogy az úgynevezett költségvetési egyensúllyal kapcsolatos törekvéseik fontosabbak egyelőre az önök számára, mint az a társadalmi igazságosság, amely abszolút mértékben indokolná az áfacsökkentés kiterjesztését, és hozzáteszem: nemcsak az alapvető élelmiszerekre, de a gyermeknevelési cikkekre is. A helyzet az, hogy a költségvetési mozgástér mindehhez meglenne. Az utóbbi hónapokban több száz milliárd forintot osztogattak el fennmaradó összegekből vagy pedig váratlanul megmaradt összegekből. Nyilvánvaló módon önmagában az áfacsalások visszaszorításával, a szürke- és feketegazdaság tisztításával, fehérítésével befektetésként is felfogható egy széles körű áfacsökkentés, amely kifehérítő, gazdaságot fehérítő folyamatok által már néhány éves távlatban is megtérülhet. De ami még fontosabb: levegőt, mérhetően könnyebb életlehetőséget biztosítana nagyon széles társadalmi csoportok számára.

Éppen ezért nem kérjük, hanem felszólítjuk a kormányt arra, hogy legalább tárgyalás szintjén vegyen részt ebben a vitában, fejtse ki az álláspontját. Komoly ellenérvekre nem számítunk, ugyanis a magyar emberek biztonságérzetének szavatolásával szemben nem lehet komoly érveket felhozni.

Köszönöm a figyelmet. (Taps a Jobbik soraiban. ‑ Schmuck Erzsébet tapsol.)

Forrás: parlament.hu