Ki lehet Magyar Péter valódi ellenzéke, és van-e még jövőjük a régi politikai pártoknak? Ceglédi Zoltán az ÖT Ceglédi 2.0 című műsorában öt lehetséges politikai irányt vázolt fel, az újbaloldaltól a szociáldemokrácián és a kereszténykonzervativizmuson át a nemzeti radikalizmusig és a liberalizmusig.
A politikai elemző szerint a korábbi ellenzéki pártok jelentős része háttérbe szorult, miközben a Tisza Párt vált a kormányváltást akaró választók meghatározó erejévé. Ez azonban nehéz helyzetbe hozta azokat a politikusokat és formációkat, amelyek most önálló politikai szerepet keresnek. Ceglédi úgy látja, korábban sokan arra biztatták a választóikat, hogy a Tiszát támogassák, ezért most nehezebb hitelesen megfogalmazniuk, miben képviselnek mást.
Szerinte a legfontosabb, hogy ezek a pártok ne pusztán a Tisza mellett vagy ellen határozzák meg magukat, hanem saját ideológiát és programot kínáljanak. Ahogy fogalmazott:
„Ha az a belépőm mindenhova, úgy megyek el vitázni, hogy én egy másik párt vagyok, én egy másik ideológiában hiszek, de áradjon a Tisza, akkor nem leszel.”
Ceglédi szerint az önálló politikai identitás nélkül ezek a formációk legfeljebb kiegészítő szerepet kaphatnak, valódi képviseleti erővé azonban nem válnak.
Az első lehetséges irány az újbaloldali, zöldpolitikai alternatíva. Ceglédi szerint ennek a tábornak a klímavédelemre, a gyors dekarbonizációra és a társadalmi egyenlőtlenségek csökkentésére kellene helyeznie a hangsúlyt. Szigorú klímatörvényt, országos lakásszigetelési és energiahatékonysági programot, valamint nagyobb állami és önkormányzati bérlakásszektort említett. Azt is hangsúlyozta, hogy a zöldpolitikának nem elég az energiaforrások diverzifikálását támogatnia, az energiafelhasználás átalakítására is törekednie kell.
A második lehetőség a hagyományos szociáldemokrácia újjáépítése. Ceglédi szerint egy ilyen pártnak elsősorban a munkavállalók és a bérből élők érdekeit kellene képviselnie. Erősebb szakszervezeteket, ágazati kollektív szerződéseket, béremeléseket, fejlettebb állami egészségügyet és oktatást, valamint progresszív személyi jövedelemadót sürgetett. A Tisza gazdaságpolitikáját bírálva úgy fogalmazott: „A Tisza túl sokat beszél a vállalkozásokról és keveset a munkavállalókról.” Szerinte a klasszikus baloldal azzal találhatna saját politikai szerepet, ha következetesen a dolgozók és a nyugdíjasok érdekképviseletére összpontosítana.
A harmadik irány egy nyugati orientációjú, kereszténykonzervatív párt lehetne. Ceglédi szerint a konzervatív politikának a családpolitikát és a demográfiai kérdéseket kellene előtérbe helyeznie, nem pedig a kultúrharcot. A gazdaságilag indokolt, legális bevándorlást elfogadó, ugyanakkor szigorú határvédelmet támogató megközelítést vázolt fel. Az energiapolitikában pragmatikus álláspontot tartana kívánatosnak: az orosz energia, a cseppfolyósított földgáz, az atomenergia és a megújulók egyaránt szerepet kaphatnának, de egyik forrás sem válhatna kizárólagossá. A konzervatív irány lényegét röviden így foglalta össze:
„Nyugat igen, progresszív homogenizáció nem.”
A negyedik lehetséges alternatíva a nemzeti radikalizmus. Ceglédi szerint ennek az iránynak a szuverenitásra, az önellátásra és a nemzeti érdekek elsőbbségére kellene építenie. Példaként a forint megtartását és a vendégmunkásokra építő gazdasági modell felszámolását említette. Azt is hangsúlyozta, hogy Magyarország élelmiszer-önellátó képességének erősítése fontos cél lehetne. A vendégmunkásokra építő modell helyett szerinte abból kellene kiindulni, hogy „dolgozzék minden magyar, és utána nézzünk körbe, hogy mit meg hogyan tudunk megoldani”. A nemzeti radikális politikának tehát nem pusztán tiltakoznia kellene, hanem a hazai munkaerőre és termelésre épülő gazdasági megoldásokat is fel kellene mutatnia.
Az ötödik irány a modern liberalizmus lehetne, amely Ceglédi szerint az egyéni szabadságjogokra és a hatalom korlátozására helyezné a hangsúlyt. Ide sorolta a hatalommegosztás és az intézményi fékek megerősítését, a döntések decentralizálását, az LMBTQ-emberek teljes polgári jogegyenlőségét, a szekuláris államot és a széles körű szólásszabadságot. Emellett független, visszafogottabb közmédiát és az európai együttműködés támogatását vázolta fel, az európai állam létrehozásának gondolatát viszont elutasította. A liberális államfelfogást egyetlen mondatban foglalta össze: „Az állam ne legyen se apa, se pap, se vállalkozó, legyen csak bíró.”
Ceglédi a műsor végén arra tért vissza, hogy az öt irány csak akkor válhat valódi politikai alternatívává, ha a szereplők nem egyszerűen a Tisza támogatásával próbálnak érvényesülni. Saját ideológiai alapokra, felismerhető programra és önálló mondanivalóra van szükségük. A kérdés így nem pusztán az, hogy marad-e hely a régi pártoknak, hanem az is, képesek-e olyan politikai ajánlatot megfogalmazni, amely a Tiszától eltérő értékeket és célokat képvisel, és ezek mentén a választókat is meg tudja szólítani.