Felfüggesztették a Volta Energy Solutions Hungary Kft. egyik gyártócsarnokának termelését Környén, miután elszíneződött a közelben található Szentgyörgy-ér vize – jelentette be Gajdos László élő környezetért felelős miniszter.

A Komárom-Esztergom Megyei Kormányhivatal tájékoztatása szerint az ügyben október 30-án érkezett lakossági bejelentés a víz elszíneződéséről, amely konkrétan kék lett. A környezetvédelmi hatóság másnap helyszíni ellenőrzést tartott, amely során mintegy 100 méteres szakaszon észlelt látható szennyeződést. A vállalat elismerte, hogy a telephelyén, a 101-es jelű gyártócsarnokban szennyezés történt, és réztartalmú technológiai folyadék szivárgott ki.

A hatóság november 4-én elrendelte a csarnok teljes termelésének felfüggesztését. A vállalat közlése szerint megkezdték a kármentesítést, és mintegy 30 köbméter szennyezett vizet szivattyúztak ki a patakból. A szennyeződés pontos okának feltárása és a vízminták laboratóriumi vizsgálata még folyamatban van.

A gyártás csak a hiba teljes körű feltárása és megszüntetése, valamint a szükséges műszaki beavatkozások eredményességének független szakértői igazolása után indulhat újra. A hatóság a leállítás és a kárelhárítás folyamatát is ellenőrzi.

Gajdos László az ügy kapcsán azt hangsúlyozta: „Nem iparellenesek vagyunk. A környezetvédelmi szabályok mindenkire egyformán vonatkoznak.”