A szenátus pénteken megfosztotta hivatalától, majd ezt kötvetően házi őrizetbe helyezték Santiago Peña volt paraguayi elnököt. A politikus bukásához az ország egyik legnagyobb digitális bankjának összeomlása vezetett, amelyben több millió ügyfél megtakarítása vált hozzáférhetetlenné.

A parlamenti eljárás középpontjában az Ueno Bank áll, amelynek korábban Peña is üzleti érdekeltsége volt. A pénzintézetet a paraguayi jegybank a hét elején vonta felügyelete alá, miután súlyos pénzügyi szabálytalanságokat és a kötelező tőkemegfelelési követelmények megsértését állapította meg. A bank mintegy 2,94 millió ügyfelet szolgált ki, és több százmillió dollárnyi állami, illetve nyugdíjalapból származó pénzt is kezelt.

A politikust összeférhetetlenséggel, befolyással való visszaéléssel és közpénzekkel kapcsolatos szabálytalanságokkal összefüggésben vizsgálják. Peña korábban lemondott volna, a parlament azonban ehelyett folytatta az alkotmányos felelősségre vonási eljárást. A szenátus 44 igen szavazattal, ellenszavazat nélkül döntött az eltávolításáról.

Az elnöki tisztséget a korábbi alelnök, Pedro Alliana vette át, aki teljes kártalanítást ígért a bankválság károsultjainak. Peña tagadja az ellene felhozott vádakat.