Már 2012-ben ismert volt, hogy szexuális bántalmazások történtek a bicskei gyermekotthonban, az intézmény vezetése pedig megpróbálta eltussolni az ügyet – erről Szabó Máté volt ombudsman beszélt pénteken az Országgyűlés kegyelmi botrányt vizsgáló bizottságának ülésén. Az akkori jelentést Balog Zoltán emberierőforrás-miniszternek és Polt Péter legfőbb ügyésznek is megküldték.

Szabó Máté elmondta, hogy hivatala a gyermekotthon munkatársainak bejelentése alapján indított vizsgálatot. A jelentés szerint nemcsak a bántalmazásokra derült fény, hanem arra is, hogy az intézmény vezetői megpróbálták hallgatásra bírni a gyermekeket és a dolgozókat, hogy ne forduljanak külső szervekhez.

A volt ombudsman hangsúlyozta, hogy vizsgálatuk elsősorban nem a bűncselekmények tényállásának feltárására irányult, hanem azt ellenőrizték, hogy a rendőrség és az ügyészség megfelelően kezelte-e a gyermekeket a 2011-ben indult, majd 2012-ben lezárt nyomozás során. Szabó szerint a jelentésnek nem lett érzékelhető érdemi következménye.

A bizottság pénteken arról is döntött, hogy kezdeményezi a korábbi nyomozásban részt vevő Fejér megyei rendőrök meghallgatását. Az ülésen Klötzl Judit, Balog Zoltán egykori protokollfőnöke is beszélt a gyermekotthon volt igazgatójának 2016-os állami kitüntetéséről. Elmondása szerint már korábban is voltak olyan jelzések, amelyek alapján Vásárhelyi János nem lett volna érdemes az elismerésre.