Egy évre eltiltották a cégvezetéstől Fleck Zoltán jogászt és testvérét – írta meg az Ellenpólus a Cégközlönyben megjelent végzésre hivatkozva. A korlátozás október 17-én lépett életbe, és a döntés értelmében Fleck 2027 októberéig nem lehet gazdasági társaság vezető tisztségviselője vagy cégvezetője, felügyelőbizottsági tag, illetve bizonyos tulajdonosi pozíciókat sem tölthet be.

Az eltiltás hátterében az Artefactum 12 Kutatási és Oktatási Betéti Társaság ügye áll. A társadalomtudományi kutatással és fejlesztéssel foglalkozó vállalkozás Fleck Zoltán és testvére tulajdonában volt: a jogász kültagként, testvére beltagként vett részt a cégben. A társaság megszüntetése 2019 februárjában kezdődött, a végelszámolást azonban három éven belül nem fejezték be, és a törléshez szükséges kérelmet sem nyújtották be.

A cégbíróság 2024-ben megszüntette a végelszámolást, és elrendelte a kényszertörlési eljárás megindítását. Ennek során megállapították, hogy a társaság nem rendelkezik vagyonnal, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal pedig 483 ezer forint adószámla-tartozást jelentett be vele szemben. Mivel a követelések összege meghaladta a törvényben meghatározott 400 ezer forintos határt, a cégbíróság megszüntette a kényszertörlési eljárást, és kezdeményezte a társaság felszámolását. Az eltiltást is ennek alapján rendelték el.

Fleck Zoltán jelenleg az Eötvös Loránd Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Karán, a Jog- és Társadalomelméleti Tanszéken tanít egyetemi tanárként. Az Ellenpólus felidézi, hogy a jogász korábban részt vett Márki-Zay Péter miniszterelnök-jelölti kampányában, és több alkalommal tartott előadást a Tisza Szigetek rendezvényein, ahol többek között alkotmányos puccsról, valamint a sajtó egy részének felszámolásáról is beszélt. Fleck egy korábbi interjúban ugyanakkor tagadta, hogy bármilyen kapcsolata lenne a Tisza Párttal vagy annak vezetőjével.