Felmászott a berlini Reichstag előtt a csaknem 30 méter magas zászlórúdra egy 22 éves fiatal férfi vasárnap, eltávolította a német lobogót, és palesztin zászlót húzott fel a helyére. A férfi délelőtt fél tizenkettő körül kezdett felmászni a rúdra, miközben két társa – egy 20 és egy 32 éves férfi – a földről segítette és filmezte az akciót. A német zászlót a földre dobta. A mászó körülbelül egy órát töltött a magasban, majd saját maga ereszkedett le. A palesztin zászlót a tűzoltók emelőkosaras jármű segítségével távolították el.
A rendőrség mindhárom férfival szemben intézkedett. A két segítőt később elengedték, a 22 éves mászó azonban rendőrségi őrizetben maradt. Az ügyben a berlini tartományi bűnügyi hivatal államvédelmi részlege nyomoz többek között az állami jelképek meggyalázásának, rongálásnak, a gyülekezési szabályok megsértésének és magánlaksértésnek a gyanújával.
Az akcióért a „Peacefully Against Genocide” nevű csoport vállalta a felelősséget. Közleményük szerint a zászlócserével a palesztin emberek iránti szolidaritásukat akarták kifejezni, és a német kormány Izraellel kapcsolatos politikája ellen tiltakoztak.