A szegediekért dolgoztam, kérdeztem és nem voltam vak. jöhet a bosszú. nem, nem a Fidesztől, hanem Botka Lászlótól...

Mint arról beszámoltam a napokban, Botka László alpolgármestere, Kovács Tamás adott be egy javaslatot, amely az önkormányzati cégek működését ellenőrző felügyelőbizottsági helyeket csökkentené a “takarékosság” jegyében. Egy kivételével az összes önkormányzati cég felügyelőbizottságát visszahívják, azokét is, ahol nincs létszámcsökkentés.

Itt azt érdemes tudni a téma kapcsán, hogy az önkormányzati cégek a felügyelőbizottságaiban alapvető morális elv, hogy mind a városvezetés, mind az ellenzék képviseltethesse magát, így garantálva az átlátható működést. Ez korábban Szegeden is így működött. Most viszont nem.

Az Összefogás Szeged Jövőjéért frakció igyekezett konstruktívan állni a javaslathoz, módosítót is beadott, hogy maximalizálni lehessen a spórolási szándékot. Erre azonban semmi nyitottság nem volt a városvezetés részéről, amitől azért gyanússá vált, hogy talán nem is spórolni akarnak, hanem más van a háttérben. Na, ez azóta már biztos.

Az elmúlt napokban eljutott hozzánk az információ, hogy Botka László polgármester az új felügyelőbizottsági összetételekről egyeztetett a Fidesszel, miközben az Összefogás Szeged Jövőjéért frakcióval nem. Kivártunk, hátha előbb-utóbb hozzánk is megérkezik. Hát, nem. Azóta a felügyelőbizottságok új összetétle is elérhető lett:

- az Összefogás Szeged Jövőjéért frakció összes delegáltját leveszik;

- az MKKP delegáltjait nem piszkálják;

- a Botka László féle frakcióban érdemi változás nem történik;

- a Fidesz több helyet kapott, mint eddig volt neki.

Ezzel engem is kivesznek a Szegedi Környezetgazdálkodási Nonprofit Kft. felügyelőbizottságából. A munkámat mindig maximális szakmaisággal láttam el, mindig elérhető voltam, konstruktívan álltam a dolgokhoz. Kérdéseket persze feltettem, és próbáltam utánajárni annak is, hogy mit lehetne tenni, hogy a KHT dolgozóinak méltatlanul alacsony fizetését emelni lehessen.

Mint látjuk, nem az számít, hogy valaki a városért igyekszik tenni, hanem, hogy mennyire lojális a városvezetéshez. És a lojalitás alatt most a totális nem látó szemre feltett fekete kendő és a fejre még fordítva felvett bukósisak szintű lojalitást értem (értsd: vak hűség). Tény, ez rám nem jellemző, mint ahogy a többi delegáltunkra sem. Ugyanakkor azért eltávolítani embereket, mert kérdeznek a város érdekében, az mondjuk ki: politikai leszámolás.

És miközben velünk leszámolni igyekeznek, a Fidesz felemelik. Merhogy a bólogatásért a Fidesz is megkapta a maga jussát: miközben csökkent a bizottságok létszáma, nőtt benne a Fidesz aránya... Teszik mindezt úgy, hogy az előterjesztésükben a Tisza pártra hivatkoznak, hogy őket másolják. Nem tudom, hogy humorista műsort nézek vagy egy epizódot az őrültekházában. A Tisza párt éppen a Fidesz befolyását igyekszik csökkenteni a felügyelőbizottságokban, Botka László pedig növeli azt.

Innentől az önkormányzati cégek átláthatóságára nem lesz rálátásunk, azok teljes egészében Botka László emberei és a Fidesz kezében lesznek. Gratulálok, igazán demokratikus!

Végezetül csak annyit tennék hozzá, hogy természetesen meg lehet próbálni engem is lejáratni azzal, hogy csak a pénzemet féltem, és ezért "savanyú a szőlő", vagy hogy megsértődtem. Ezt már sokakkal megpróbálta a városvezetés. Sok sikert kívánok hozzá!

Az én lelkiismeretem tiszta, és bocsánat a kifejezésért, de nagy ívben sz@rok arra a minimális tiszteletdíjra, amit eddig kaptam ezért a munkáért. Nem a pénzért csináltam. Ha a pénzért csináltam volna az egész politikai tevékenységemet, már rég nem csinálnám, sőt el sem kezdtem volna. Ugyanis sose voltam képviselő, sose voltak zsíros fizetéseim. Sőt, ne felejtsük el, hogy konkrét pénzügyi támogatást utasítottam vissza a kormányváltás érdekében, mikor megkörnyékeztek a választások előtt. Évek óta önkéntesen, ingyenesen csinálom a látható közéleti tevékenységemet. Doktori képzést csináltam, kutatási pályázatokat adtam be és mellette dolgoztam civilben.

Csak egy dolgot felejtenek el azok, akik kitalálták most a mi ellehetetlenítésünket és akik asszisztáltak hozzá: SEMMIRE nem mennek vele, mert sem politikai ellehetetlenítéssel, sem anyagi megvágásokkal nem érhet célt egyetlen támadás sem azoknál, akik önös érdek helyett a város és a köz érdekében dolgoznak.

Én eddig is Szegedért és a térségért dolgoztam, ezután is így lesz.