Ülésnap lezárása
ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő úr. Tisztelt Országgyűlés! Az Országgyűlés tavaszi ülésszakának kétnapos ülését 2011. március 7-én 13 órára összehívom. Megköszönöm munkájukat, az ülést bezárom. (Az ülés 16 óra 32 perckor…
PRÓBAÜZEM
Lezsák Sándor magyar politikus, költő, József Attila-díjas író és pedagógus, a rendszerváltás egyik meghatározó szereplője. A szegedi Juhász Gyula Tanárképző Főiskolán szerzett diplomát, majd Lakiteleken tanított. 1987-ben lakiteleki házának kertjében rendezték meg a Magyar Demokrata Fórum megalakulásához vezető találkozót; később, 1996 és 1999 között az MDF elnöke volt. 1994 és 2026 között országgyűlési képviselőként, 2006-tól 2026-ig az Országgyűlés alelnökeként tevékenykedett, 2004-től a Nemzeti Fórumot vezeti. A Lakiteleki Népfőiskola egyik alapítója, a Népfőiskola Alapítvány kuratóriumának elnöke; a 2026-os országgyűlési választáson elveszítette egyéni mandátumát, listás helyéről pedig lemondott.
ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő úr. Tisztelt Országgyűlés! Az Országgyűlés tavaszi ülésszakának kétnapos ülését 2011. március 7-én 13 órára összehívom. Megköszönöm munkájukat, az ülést bezárom. (Az ülés 16 óra 32 perckor…
LEZSÁK SÁNDOR (Fidesz): Köszönöm a szót, igen tisztelt elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Július 22-én lesz a hódító török szultáni sereg felett aratott nándorfehérvári diadal 555. évfordulója. Világraszóló győzelem született…
ELNÖK: Köszönöm szépen. Tisztelettel köszöntöm képviselőtársaimat. Hozzászólásra következik Vejkey Imre képviselő úr, Kereszténydemokrata Néppárt.
ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő úr. Megadom a szót Dúró Dóra képviselő asszonynak, Jobbik.
ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő asszony. Kétperces hozzászólások következnek. Elsőként megadom a szót Pósán László képviselő úrnak, Fidesz.
ELNÖK: Köszönöm szépen. Két percre Salamon László képviselő úr következik, Kereszténydemokrata Néppárt.
ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő úr. A következő hozzászóló Mágori Józsefné képviselő asszony, Fidesz.
ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő asszony. Kettő percben megadom a szót Novák Előd képviselő úrnak, Jobbik.
ELNÖK: Köszönöm szépen. Két percre megadom a szót Salamon László képviselő úrnak.
ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő úr. Két percre Szili Katalin képviselő asszonyt illeti a szó.
ELNÖK: Képviselő asszony, a mikrofont fel kellene csíptetni. (Megtörténik.)
ELNÖK: De így jobban megjön a hangja.
ELNÖK: Figyelem az órát, köszönöm.
ELNÖK: Az órát kérem szépen visszaállítani, bocsásson meg! (Megtörténik.)
ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő asszony. Kettő percre megadom a szót Novák Előd képviselő úrnak, Jobbik.
ELNÖK: Köszönöm szépen. Kettő percre Pálffy István KDNP-s képviselő úr következik.
ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő úr. Két percre megadom a szót Szili Katalin képviselő asszonynak. Valóban 2 perce van az előbbi beszámításával.
ELNÖK: Köszönöm, képviselő asszony. Tisztelt Országgyűlés! A Fidesz 10 percet átenged az idejéből Szili Katalin képviselő asszonynak, amennyiben igényli. (Dr. Szili Katalin: Köszönöm. - Taps a Jobbik padsoraiból.) Úgyhogy…
ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő úr. Kettő percben Rozgonyi Ernő képviselő urat illeti a szó.
ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő úr. A következő hozzászóló Gaudi-Nagy Tamás képviselő úr, Jobbik.