T/1498 A Magyar Köztársaság 2011. évi költségvetéséről
ELNÖK: Köszönöm. Babák Mihály képviselő urat illeti a szó két percben.
PRÓBAÜZEM
Lezsák Sándor magyar politikus, költő, József Attila-díjas író és pedagógus, a rendszerváltás egyik meghatározó szereplője. A szegedi Juhász Gyula Tanárképző Főiskolán szerzett diplomát, majd Lakiteleken tanított. 1987-ben lakiteleki házának kertjében rendezték meg a Magyar Demokrata Fórum megalakulásához vezető találkozót; később, 1996 és 1999 között az MDF elnöke volt. 1994 és 2026 között országgyűlési képviselőként, 2006-tól 2026-ig az Országgyűlés alelnökeként tevékenykedett, 2004-től a Nemzeti Fórumot vezeti. A Lakiteleki Népfőiskola egyik alapítója, a Népfőiskola Alapítvány kuratóriumának elnöke; a 2026-os országgyűlési választáson elveszítette egyéni mandátumát, listás helyéről pedig lemondott.
ELNÖK: Köszönöm. Babák Mihály képviselő urat illeti a szó két percben.
ELNÖK: Köszönöm szépen. Két percben Herman István, Fidesz.
ELNÖK: Köszönöm. Bebes István képviselő úr két percben.
ELNÖK: Köszönöm szépen. Vejkey Imre képviselő úr, Kereszténydemokrata Néppárt, hozzászólása következik.
ELNÖK: Köszönöm szépen. A következő hozzászóló Kaufer Virág képviselő asszony, LMP.
ELNÖK: Köszönöm szépen. Két percben következik Gaudi-Nagy Tamás képviselő úr, Fidesz. Jobbik, bocsánat. (Derültség.)
ELNÖK: Köszönöm szépen.
ELNÖK: Igen, igen, be fogom számítani majd. Tessék! Kérem az órát visszavenni nullára!
ELNÖK: Köszönöm szépen. Most következik a fideszes hozzászólás: Hollósi Antal Gábor képviselő úr.
ELNÖK: Köszönöm szépen. Két percben a Jobbik képviselője, Gaudi-Nagy Tamás képviselő úr következik.
ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő úr. A következő hozzászóló Apáti István képviselő úr, Jobbik.
ELNÖK: Köszönöm, képviselő úr. A következő hozzászóló Heintz Tamás képviselő úr, Fidesz.
ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő úr. A következő hozzászóló Varga Zoltán képviselő úr, MSZP.
ELNÖK: Köszönöm szépen. Soron kívül megadom a szót Tállai András államtitkár úrnak.
ELNÖK: Köszönöm szépen, államtitkár úr. Kettő percre Varga Zoltán képviselő urat illeti a szó. (14.20)
ELNÖK: Köszönöm. A következő hozzászóló Kovács József képviselő úr.
ELNÖK: Köszönöm szépen. Két percre Bebes István képviselő úr kapja meg a szót, Fidesz.
ELNÖK: Köszönöm szépen. A Jobbik képviselője következik, Pősze Lajos képviselő úr.
ELNÖK: Köszönöm szépen. Két percben megadom a szót Vágó Gábor képviselő úrnak, LMP.
ELNÖK: Köszönöm szépen. Két percre Fónagy János államtitkár úrnak adom meg a szót.