Lezsák Sándor

Ki kicsoda

Lezsák Sándor

elnök · Nemzeti Fórum

politikus, tanár, költő

Kispest,

Lezsák Sándor magyar politikus, költő, József Attila-díjas író és pedagógus, a rendszerváltás egyik meghatározó szereplője. A szegedi Juhász Gyula Tanárképző Főiskolán szerzett diplomát, majd Lakiteleken tanított. 1987-ben lakiteleki házának kertjében rendezték meg a Magyar Demokrata Fórum megalakulásához vezető találkozót; később, 1996 és 1999 között az MDF elnöke volt. 1994 és 2026 között országgyűlési képviselőként, 2006-tól 2026-ig az Országgyűlés alelnökeként tevékenykedett, 2004-től a Nemzeti Fórumot vezeti. A Lakiteleki Népfőiskola egyik alapítója, a Népfőiskola Alapítvány kuratóriumának elnöke; a 2026-os országgyűlési választáson elveszítette egyéni mandátumát, listás helyéről pedig lemondott.

← Vissza a profilhoz

Felszólalások 31010

K/1659 A Nemzeti Zsarolás Rendszere?

ELNÖK: Köszönöm, miniszter úr. Tisztelt Országgyűlés! Áttérünk a kérdésekre. Varga László, a Magyar Szocialista Párt képviselője, kérdést kíván feltenni a nemzetgazdasági miniszternek: "A Nemzeti Zsarolás Rendszere?" címmel.…

K/1653 A 2011. évi költségvetés tervezésekor a kormány figyelembe vette-e a korábban ellenzéki pártként hangoztatott Fideszes álláspontot, mely szerint a mindenkori kormánynak kutya kötelessége az életüket nap mint nap kockáztató tűzoltók törvény szerint

ELNÖK: Köszönöm, államtitkár úr. Tisztelt Országgyűlés! Magyar Zoltán, a Jobbik képviselője, kérdést kíván feltenni a belügyminiszternek: "A 2011. évi költségvetés tervezésekor a kormány figyelembe vette-e a korábban ellenzéki…

K/1660 Hogyan kívánják megmenteni az Érdi Gyümölcs és Dísznövénytermesztési Kutató- Fejlesztő Kht. felbecsülhetetlen értékű genetikai állományát, vagyonát, és milyen formában kívánják működtetni az intézetet?

ELNÖK: Köszönöm, államtitkár úr. Tisztelt Országgyűlés! Font Sándor, a Fidesz képviselője, kérdést kíván feltenni a vidékfejlesztési miniszternek: "Hogyan kívánják megmenteni az Érdi Gyümölcs- és Dísznövény-termesztési Kutató-Fejlesztő…

K/1656 Mi vár az idősekre, ha ápolásra szorulnak?

ELNÖK: Köszönöm, államtitkár úr. Tisztelt Országgyűlés! Garai István Levente, az MSZP képviselője, kérdést kíván feltenni a nemzeti erőforrás miniszternek: "Mi vár az idősekre, ha ápolásra szorulnak?" címmel. Garai István…

K/1649 Vas megye ismét a vesztesek között?

ELNÖK: Köszönöm, államtitkár úr. Tisztelt Országgyűlés! Bana Tibor, a Jobbik képviselője, kérdést kíván feltenni a nemzeti fejlesztési miniszternek: "Vas megye ismét a vesztesek között?" címmel. Bana Tibor képviselő urat…

T/1480 A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletéről

ELNÖK: Köszönöm, képviselő úr. A vezérszónoki felszólalások végére értünk. Az általános vitát elnapolom, folytatására és lezárására várhatóan jövő heti ülésünkön kerül sor. Tisztelt Országgyűlés! Soron következik az egyes…