H/17886 A családtámogatások bővítésének szükségességéről
ELNÖK: Köszönöm, Demeter Márta képviselő asszony. Kettő percre megadom Kovács Sándor képviselő úrnak, Fidesz.
PRÓBAÜZEM
Lezsák Sándor magyar politikus, költő, József Attila-díjas író és pedagógus, a rendszerváltás egyik meghatározó szereplője. A szegedi Juhász Gyula Tanárképző Főiskolán szerzett diplomát, majd Lakiteleken tanított. 1987-ben lakiteleki házának kertjében rendezték meg a Magyar Demokrata Fórum megalakulásához vezető találkozót; később, 1996 és 1999 között az MDF elnöke volt. 1994 és 2026 között országgyűlési képviselőként, 2006-tól 2026-ig az Országgyűlés alelnökeként tevékenykedett, 2004-től a Nemzeti Fórumot vezeti. A Lakiteleki Népfőiskola egyik alapítója, a Népfőiskola Alapítvány kuratóriumának elnöke; a 2026-os országgyűlési választáson elveszítette egyéni mandátumát, listás helyéről pedig lemondott.
ELNÖK: Köszönöm, Demeter Márta képviselő asszony. Kettő percre megadom Kovács Sándor képviselő úrnak, Fidesz.
ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő úr. Kettő percre megadom a szót Ander Balázs képviselő úrnak, Jobbik.
ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő úr. Megadom a szót Varga László képviselő úrnak, MSZP.
ELNÖK: Köszönöm szépen. Több hozzászólásra jelentkezőt nem látok. Megadom a szót az előterjesztőnek, Dúró Dóra képviselő asszonynak.
ELNÖK: Köszönöm, Dúró Dóra képviselő asszony. Tisztelt Országgyűlés! A döntésre a holnapi ülésnapon kerül sor. Tisztelt Országgyűlés! A Jobbik képviselőcsoportja indítványozta, hogy az Országgyűlés döntsön „A Visegrádi Csoport…
ELNÖK: Köszönöm, Vona Gábor képviselő úr, pártelnök úr. Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, kívánja‑e valamelyik frakció álláspontját ismertetni. Igen, Csenger-Zalán Zsolt képviselő úr, Fidesz.
ELNÖK: Köszönöm szépen, Csenger-Zalán Zsolt képviselő úr. Megadom a szót Szakács László képviselő úrnak, MSZP.
ELNÖK: Köszönöm, Szakács képviselő úr. Szávay István képviselő úr, Jobbik!
ELNÖK: Köszönöm, Szávay képviselő úr. Több jelentkezőt nem látok a képernyőn. Akkor megadom a szót az előterjesztőnek, Vona Gábor képviselő úrnak, pártelnök úrnak. (18.10)
ELNÖK: Köszönöm szépen. Tisztelt Országgyűlés! A döntésre a holnapi ülésnapon kerül sor. Tisztelt Országgyűlés! Soron következik a közlekedéssel összefüggő egyes törvények módosításáról szóló előterjesztéshez benyújtott…
ELNÖK: Köszönöm, Vas Imre képviselő úr. Megkérdezem az előterjesztőt, kíván‑e felszólalni. Jelzi, hogy igen. Megadom a szót Banai Péter államtitkár úrnak.
ELNÖK: Köszönöm szépen, államtitkár úr. Tisztelt Országgyűlés! A kijelölt Gazdasági bizottság nem állított előadót. A képviselői felszólalások következnek a napirend szerinti időkeretben. Megkérdezem, hogy kíván‑e ezzel…
ELNÖK: Köszönöm, Szűcs Lajos képviselő úr, jegyző úr, a Költségvetési bizottság többségi álláspontját. Most a kisebbségi vélemények ismertetésére kerül sor, összesen 30 perces időkeretben; ketten jelezték. Megadom a szót…
ELNÖK: Köszönöm szépen, Demeter Márta képviselő asszony. Tisztelt Országgyűlés! Megkérdezem az előterjesztőt, mivel több bizottsági vélemény nem lesz, hogy kíván‑e most hozzászólni. (Banai Péter Benő nemet int.) Jelzi, hogy…
ELNÖK: Köszönöm Ritter Imre német nemzetiségi szószóló felszólalását. Tisztelt Országgyűlés! Most a képviselői felszólalások következnek a napirend szerinti időkeretekben. A vita során kétperces hozzászólásra nincsen lehetőség.…
ELNÖK: Köszönöm, Banai államtitkár úr. Tisztelt Országgyűlés! A határozathozatalokra a holnapi ülésnapon kerül sor. Most pedig soron következik a kulturális örökség védelméről szóló 2001. évi LXIV. törvény és egyes kapcsolódó…
ELNÖK: Köszönöm, Dunai Mónika képviselő asszony. Megkérdezem az előterjesztőt, kíván‑e felszólalni. (Jelzésre:) Megadom a szót Csepreghy Nándor államtitkár úrnak.
ELNÖK: Köszönöm szépen Csepreghy államtitkár úr, az előterjesztő felszólalását. Tájékoztatom államtitkár urat, hogy a vita végén a zárszó elmondására 5 perc 15 másodperc áll majd rendelkezésére. Tisztelt Országgyűlés! A…
ELNÖK: Köszönöm szépen, Dunai Mónika képviselő asszony. Megkérdezem, hogy a kormány részéről kíván‑e valaki felszólalni. (Jelzésre:) Igen. Megadom a szót Csepreghy Nándor államtitkár úrnak.
ELNÖK: Köszönöm, Csepreghy államtitkár úr. Tisztelt Országgyűlés! A kijelölt Gazdasági bizottság nem állított előadót. Most a képviselői felszólalások következnek a napirend szerinti, a táblán látható időkeretekben. Megkérdezem,…