Lezsák Sándor

Ki kicsoda

Lezsák Sándor

elnök · Nemzeti Fórum

politikus, tanár, költő

Kispest,

Lezsák Sándor magyar politikus, költő, József Attila-díjas író és pedagógus, a rendszerváltás egyik meghatározó szereplője. A szegedi Juhász Gyula Tanárképző Főiskolán szerzett diplomát, majd Lakiteleken tanított. 1987-ben lakiteleki házának kertjében rendezték meg a Magyar Demokrata Fórum megalakulásához vezető találkozót; később, 1996 és 1999 között az MDF elnöke volt. 1994 és 2026 között országgyűlési képviselőként, 2006-tól 2026-ig az Országgyűlés alelnökeként tevékenykedett, 2004-től a Nemzeti Fórumot vezeti. A Lakiteleki Népfőiskola egyik alapítója, a Népfőiskola Alapítvány kuratóriumának elnöke; a 2026-os országgyűlési választáson elveszítette egyéni mandátumát, listás helyéről pedig lemondott.

← Vissza a profilhoz

Felszólalások 31010

T/3019 Egyes jogállási tárgyú törvények módosításáról

ELNÖK: Köszönöm szépen, Kovács képviselő úr. Megkérdezem, hogy a fennmaradt időkeretekben kíván-e még valaki a felszólalás lehetőségével élni. Igen, megadom a szót Schiffer András képviselő úrnak, frakcióvezető úrnak.

T/3019 Egyes jogállási tárgyú törvények módosításáról

ELNÖK: Köszönöm szépen. Megkérdezem, hogy a fennmaradt időkeretekben kíván-e még valaki élni a felszólalás lehetőségével. (Nem érkezik jelzés.) Jelentkezőt nem látok. Tisztelt Országgyűlés! A vitát lezárom. Megkérdezem az…

T/3019 Egyes jogállási tárgyú törvények módosításáról

ELNÖK: Köszönöm, államtitkár úr. Tisztelt Országgyűlés! A határozathozatalra legkorábban 10 óra 30 perctől kerül sor, vagyis mindjárt. Tisztelt Országgyűlés! Most a Törvényalkotási bizottság imént tárgyalt módosító javaslatáról…

H/4036 A magyar védőnők napjáról

ELNÖK: Köszönöm, államtitkár úr. Tisztelt Országgyűlés! A módosító javaslatok benyújtására csütörtökön 16 óráig van lehetőség. Tisztelt Országgyűlés! Most pedig soron következik a magyar védőnők napjáról szóló határozati…

H/4036 A magyar védőnők napjáról

ELNÖK: Köszönöm, Kovács József képviselő úr. Tisztelt Országgyűlés! Megkérdezem, hogy a kormány részéről kíván-e most valaki felszólalni. (Jelzésre:) Az államtitkár úr jelzi, hogy igen. 30 perces időkeretben megadom a szót…