Lezsák Sándor

Ki kicsoda

Lezsák Sándor

elnök · Nemzeti Fórum

politikus, tanár, költő

Kispest,

Lezsák Sándor magyar politikus, költő, József Attila-díjas író és pedagógus, a rendszerváltás egyik meghatározó szereplője. A szegedi Juhász Gyula Tanárképző Főiskolán szerzett diplomát, majd Lakiteleken tanított. 1987-ben lakiteleki házának kertjében rendezték meg a Magyar Demokrata Fórum megalakulásához vezető találkozót; később, 1996 és 1999 között az MDF elnöke volt. 1994 és 2026 között országgyűlési képviselőként, 2006-tól 2026-ig az Országgyűlés alelnökeként tevékenykedett, 2004-től a Nemzeti Fórumot vezeti. A Lakiteleki Népfőiskola egyik alapítója, a Népfőiskola Alapítvány kuratóriumának elnöke; a 2026-os országgyűlési választáson elveszítette egyéni mandátumát, listás helyéről pedig lemondott.

← Vissza a profilhoz

Felszólalások 31010

A/3998 Igen vagy nem?

ELNÖK: A viszonválaszra megadom a szót a képviselő úrnak.

A/3993 Ki kormányzott 2010-2014 között?

ELNÖK: Köszönöm, miniszterelnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Schiffer András, az LMP képviselője, frakcióvezetője azonnali kérdést kíván feltenni a miniszterelnök úrnak: „Ki kormányzott 2010 és 2014 között?” címmel. Schiffer…

A/4130 Hogy halad a Buda-Cash ügyfeleinek kártalanítása?

ELNÖK: Köszönöm, miniszterelnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tuzson Bence, a Fidesz képviselője, azonnali kérdést kíván feltenni a nemzetgazdasági miniszternek: „Hogy halad a Buda-Cash ügyfeleinek kártalanítása?” címmel. Kérdezem…

A/4127 Mi tartott eddig Legfőbb Ügyész Úr?

ELNÖK: Köszönöm, miniszter úr. Tisztelt Országgyűlés! Bárándy Gergely, az MSZP képviselője, azonnali kérdést kíván feltenni a legfőbb ügyész úrnak: „Mi tartott eddig, legfőbb ügyész úr?” címmel. Bárándy Gergely képviselő…

A/4115 A Kormány tényleg nem hagy senkit az út szélén?

ELNÖK: Köszönöm, legfőbb ügyész úr. Tisztelt Országgyűlés! Hegedűs Lorántné, a Jobbik képviselője, azonnali kérdést kíván feltenni a miniszterelnök úrnak: „A kormány tényleg nem hagy senkit az út szélén?” címmel. Hegedűs…

A/4125 Mit tesz a kormány a víz védelmének érdekében?

ELNÖK: Köszönöm, miniszterelnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Hoffmann Rózsa, a Kereszténydemokrata Néppárt képviselője, azonnali kérdést kíván feltenni a belügyminiszter úrnak: „Mit tesz a kormány a víz védelmének érdekében?”…