Lezsák Sándor

Ki kicsoda

Lezsák Sándor

elnök · Nemzeti Fórum

politikus, tanár, költő

Kispest,

Lezsák Sándor magyar politikus, költő, József Attila-díjas író és pedagógus, a rendszerváltás egyik meghatározó szereplője. A szegedi Juhász Gyula Tanárképző Főiskolán szerzett diplomát, majd Lakiteleken tanított. 1987-ben lakiteleki házának kertjében rendezték meg a Magyar Demokrata Fórum megalakulásához vezető találkozót; később, 1996 és 1999 között az MDF elnöke volt. 1994 és 2026 között országgyűlési képviselőként, 2006-tól 2026-ig az Országgyűlés alelnökeként tevékenykedett, 2004-től a Nemzeti Fórumot vezeti. A Lakiteleki Népfőiskola egyik alapítója, a Népfőiskola Alapítvány kuratóriumának elnöke; a 2026-os országgyűlési választáson elveszítette egyéni mandátumát, listás helyéről pedig lemondott.

← Vissza a profilhoz

Felszólalások 31010

Az ülés napirendjének megállapítása

ELNÖK: Köszönöm szépen, államtitkár úr. Tisztelt Országgyűlés! Ügyrendben jelentkezik Schiffer András. (Dr. Schiffer András feláll.) És nyilván Schiffer András frakcióvezető úr ismeri a házszabályt (Dr. Schiffer András:…

Az ülés napirendjének megállapítása

ELNÖK: Elnézést, frakcióvezető úr! Ismeri frakcióvezető úr a házszabályt. A házszabályban benne van, egy perc alatt kell ügyrendi javaslatot tenni. (Dr. Schiffer András: Azt szeretnék, ügyrendi javaslatot tenni. ‑ Közbeszólás…

T/1995 Az épített környezet alakításáról és védelméről szóló 1997. évi LXXVIII. törvénynek az egyes kereskedelmi építmények engedélyezése fenntarthatósági szempontjainak érvényesítése érdekében történő módosításáról

ELNÖK: Köszönöm szépen. Frakcióvezető úr (Zaj. ‑ Az elnök csenget.), szavazást nem rendelek el. Egy órával ezelőtt kellett volna ezt a javaslatát megtenni. Köszönöm szépen. (Közbeszólás az MSZP soraiból: De nem engedte meg!)…

T/1995 Az épített környezet alakításáról és védelméről szóló 1997. évi LXXVIII. törvénynek az egyes kereskedelmi építmények engedélyezése fenntarthatósági szempontjainak érvényesítése érdekében történő módosításáról

ELNÖK: Köszönöm, Harangozó képviselő úr. Megkérdezem az előterjesztőt, kíván-e felszólalni. (L. Simon László: Nem.) Nem kíván, jelzi L. Simon László államtitkár úr. Köszönöm. Most a képviselői felszólalások következnek,…

T/1995 Az épített környezet alakításáról és védelméről szóló 1997. évi LXXVIII. törvénynek az egyes kereskedelmi építmények engedélyezése fenntarthatósági szempontjainak érvényesítése érdekében történő módosításáról

ELNÖK: Képviselő Úr! Kérem szépen, csíptesse fel a mikrofont! (Szatmáry Kristóf: Megpróbáltam, csak eltűnt róla a csipesz! ‑ Lukács Zoltán: Hagyjuk akkor az egészet! ‑ Korózs Lajos: Szerezzél egyet, Kristóf!) De így meg…

T/1995 Az épített környezet alakításáról és védelméről szóló 1997. évi LXXVIII. törvénynek az egyes kereskedelmi építmények engedélyezése fenntarthatósági szempontjainak érvényesítése érdekében történő módosításáról

ELNÖK: Köszönöm, képviselő úr. Megkérdezem, hogy a fennmaradt időkeretekben kíván-e még valaki élni a felszólalás lehetőségével. (Nincs jelentkező.) Jelentkezőt nem látok. Tisztelt Országgyűlés! A vitát lezárom. Kérdezem…

T/1995 Az épített környezet alakításáról és védelméről szóló 1997. évi LXXVIII. törvénynek az egyes kereskedelmi építmények engedélyezése fenntarthatósági szempontjainak érvényesítése érdekében történő módosításáról

ELNÖK: Elveszem a szót, államtitkár úr. (Folyamatos zaj. ‑ Csenget. ‑ L. Simon László közbeszól.) Államtitkár úr! Államtitkár úr! (Derültség az ellenzéki padsorokban. ‑ Az elnök csenget.) Államtitkár úr, egy kis… Államtitkár…