Lezsák Sándor

Ki kicsoda

Lezsák Sándor

elnök · Nemzeti Fórum

politikus, tanár, költő

Kispest,

Lezsák Sándor magyar politikus, költő, József Attila-díjas író és pedagógus, a rendszerváltás egyik meghatározó szereplője. A szegedi Juhász Gyula Tanárképző Főiskolán szerzett diplomát, majd Lakiteleken tanított. 1987-ben lakiteleki házának kertjében rendezték meg a Magyar Demokrata Fórum megalakulásához vezető találkozót; később, 1996 és 1999 között az MDF elnöke volt. 1994 és 2026 között országgyűlési képviselőként, 2006-tól 2026-ig az Országgyűlés alelnökeként tevékenykedett, 2004-től a Nemzeti Fórumot vezeti. A Lakiteleki Népfőiskola egyik alapítója, a Népfőiskola Alapítvány kuratóriumának elnöke; a 2026-os országgyűlési választáson elveszítette egyéni mandátumát, listás helyéről pedig lemondott.

← Vissza a profilhoz

Felszólalások 31010

Ülésnap megnyitása

ELNÖK: (A teremben lévők felállnak, és ezzel köszöntik a választópolgárok közösségét. Amikor az ülést vezető elnök helyet foglal, a teremben lévők is leülnek.) Tisztelettel köszöntöm képviselőtársaimat, kedves vendégeinket…

Napirend előtti felszólalások

ELNÖK: Köszönöm szépen, frakcióvezető úr. Az elhangzottakra a kormány nevében L. Simon László államtitkár úr fog válaszolni.

Napirend előtti felszólalások

ELNÖK: Köszönöm szépen. Tisztelt Országgyűlés! Szintén napirend előtti felszólalásra jelentkezett Bangóné Borbély Ildikó képviselő asszony, MSZP: „Mit is kapunk karácsonyra az Orbán-kormánytól?” címmel. Öné a szó, képviselő…

Napirend előtti felszólalások

ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő asszony. Az elhangzottakra L. Simon László államtitkár úr fog válaszolni. (Nagy zaj.) Öné a szó, államtitkár úr.

Napirend előtti felszólalások

ELNÖK: Köszönöm szépen, államtitkár úr. „Politika advent nélkül ‑ gondolatok a december 16-ai tüntetések kapcsán” címmel Aradszki András KDNP-s képviselő úr napirend előtti felszólalása következik.

Napirend előtti felszólalások

ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő úr. Az elhangzottakra a kormány nevében Rétvári Bence államtitkár úr fog válaszolni.

Napirend előtti felszólalások

ELNÖK: Köszönjük szépen, államtitkár úr. Szintén napirend előtti felszólalásra jelentkezett Sneider János képviselő úr, a Jobbik részéről: „A kényszerpálya nem pálya” címmel. (Közbeszólások: Tamás!) Sneider Tamás, igen.…

Napirend előtti felszólalások

ELNÖK: Köszönöm, Sneider Tamás alelnök úr. A kormány nevében Czomba Sándor államtitkár úr fog válaszolni az elhangzottakra.

Napirend előtti felszólalások

ELNÖK: Köszönöm szépen, államtitkár úr. (Csenget.) Tisztelt Országgyűlés! Kérem, vegyék figyelembe, hogy a parlament ülésterme nem sétatér, aki beszélgetni akar, fáradjon ki a folyosóra; jelezni fogjuk, hogyha határozathozatal…

Napirend előtti felszólalások

ELNÖK: Köszönöm szépen, Tuzson Bence képviselő úr. A kormány nevében Szijjártó Péter miniszter úr fog válaszolni.