T/10858 Egyes törvények távszerencsejáték-szervezéssel összefüggő módosításáról
ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő úr. Kettő perc, Koszorús László képviselő úr, Fidesz.
PRÓBAÜZEM
Lezsák Sándor magyar politikus, költő, József Attila-díjas író és pedagógus, a rendszerváltás egyik meghatározó szereplője. A szegedi Juhász Gyula Tanárképző Főiskolán szerzett diplomát, majd Lakiteleken tanított. 1987-ben lakiteleki házának kertjében rendezték meg a Magyar Demokrata Fórum megalakulásához vezető találkozót; később, 1996 és 1999 között az MDF elnöke volt. 1994 és 2026 között országgyűlési képviselőként, 2006-tól 2026-ig az Országgyűlés alelnökeként tevékenykedett, 2004-től a Nemzeti Fórumot vezeti. A Lakiteleki Népfőiskola egyik alapítója, a Népfőiskola Alapítvány kuratóriumának elnöke; a 2026-os országgyűlési választáson elveszítette egyéni mandátumát, listás helyéről pedig lemondott.
ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő úr. Kettő perc, Koszorús László képviselő úr, Fidesz.
ELNÖK: Köszönjük szépen, képviselő úr. Kettő percre megadom a szót Egyed Zsolt képviselő úrnak.
ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő úr. Kettő percre Jámbor Nándor képviselő urat illeti a szó.
ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő úr. A kétpercesek után Göndör István képviselő úr hozzászólása következik.
ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő úr. A következő hozzászóló Szilágyi György képviselő úr, Jobbik.
ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő úr. Megkérdezem, hogy kíván-e még valaki hozzászólni 2 percben, 15 percben. (Nincs jelzés.) Jelentkezőt nem látok. Akkor kérdezem Orbán Gábor államtitkár urat, hogy kíván-e válaszolni a…
ELNÖK: Köszönöm szépen, Orbán Gábor államtitkár úr. Tisztelt Országgyűlés! Az általános vitát lezárom. Mivel az előterjesztéshez módosító javaslat érkezett, a részletes vitára bocsátásra és a részletes vitára a következő…
ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő úr. A kormány képviselője jelezte, hogy nem kíván válaszolni az elhangzottakra. Tisztelt Országgyűlés! Napirend utáni felszólalásra jelentkezett Csóti György fideszes képviselő úr: "Autonómiatörekvések…
ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő úr. A kormány képviselője jelezte, hogy írásban kíván válaszolni az elhangzottakra. Tisztelt Országgyűlés! Az Országgyűlés tavaszi ülésszakának várhatóan háromnapos ülését 2013. május 13-án…
ELNÖK: Tisztelt Országgyűlés! Most határozathozatalokkal folytatjuk munkánkat. Kérem, ellenőrizzék, hogy kártyájukat elhelyezték-e a szavazógépben. Miután ellenőrizték, hogy megérkeztek-e a helyükre, részletes vitára bocsátások…
ELNÖK: Köszönöm, jegyző úr. Tisztelt Országgyűlés! Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, elfogadja-e a minősített többséget igénylő támogatott indítványokat, a kiegészítő ajánlás 18. pontja, valamint az ajánlás 9. pontja kivételével.…
ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő úr. Megadom a szót Magyar Zoltán jobbikos képviselő úrnak.
ELNÖK: Köszönöm szépen. Megkérdezem, kíván-e még valaki felszólalni. (Nincs jelentkező.) Jelentkezőt nem látok. Kérdezem, az előterjesztők közül ki az, aki hozzá kíván szólni. Font Sándor képviselő úr, öné a szó. A záróvitát…
ELNÖK: Köszönöm az előterjesztő záró gondolatait. Tisztelt Országgyűlés! Most a módosító javaslatokról határozunk. Ezek mindegyikét az előterjesztő nyújtotta be, ezért a határozathozatal egyetlen döntést igényel. Kérdezem…
ELNÖK: Köszönöm szépen. Tisztelt Országgyűlés! Tájékoztatom Önöket, hogy az imént elfogadott módosító javaslatra figyelemmel az előterjesztés címe megváltozott. Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, elfogadja-e a hegyközségek…
ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő asszony. Megkérdezem, hogy kíván-e még valaki felszólalni. (Senki sem jelentkezik.) Több felszólalót nem látok, ezért a záróvitát lezárom. Megadom a szót, amennyiben kéri, Rétvári Bence…
ELNÖK: Köszönöm, jegyző úr. Tisztelt Országgyűlés! Megkérdezem, hogy az MSZP képviselőcsoportja részéről ki kívánja a döntési kérelmet indokolni ötperces időkeretben. (Jelzésre:) Megadom a szót Lamperth Mónika képviselő…
ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő asszony. Szintén ötperces időkeretben megadom a szót Cser-Palkovics András elnök úrnak, aki a bizottság állásfoglalásának indokait ismerteti.
ELNÖK: Köszönöm szépen, bizottsági elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Most a képviselőcsoportok álláspontjának ismertetésére, valamint az elsőként szólásra jelentkező független képviselő felszólalására kerülhet sor, 5-5 perces…
ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő úr. Ez volt az ötperces lehetőség. Most megkérdezem, hogy a háromperces körben van-e valakinek hozzászólása. (Nincs jelentkező.) Nincs. Tisztelt Országgyűlés! Megkérdezem, hogy az MSZP képviselőcsoportjából…