A/10915 Miért nem támogatja a kormány a helyi vállalkozót?
ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő úr. Megadom a szót Fónagy János államtitkár úrnak.
PRÓBAÜZEM
Lezsák Sándor magyar politikus, költő, József Attila-díjas író és pedagógus, a rendszerváltás egyik meghatározó szereplője. A szegedi Juhász Gyula Tanárképző Főiskolán szerzett diplomát, majd Lakiteleken tanított. 1987-ben lakiteleki házának kertjében rendezték meg a Magyar Demokrata Fórum megalakulásához vezető találkozót; később, 1996 és 1999 között az MDF elnöke volt. 1994 és 2026 között országgyűlési képviselőként, 2006-tól 2026-ig az Országgyűlés alelnökeként tevékenykedett, 2004-től a Nemzeti Fórumot vezeti. A Lakiteleki Népfőiskola egyik alapítója, a Népfőiskola Alapítvány kuratóriumának elnöke; a 2026-os országgyűlési választáson elveszítette egyéni mandátumát, listás helyéről pedig lemondott.
ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő úr. Megadom a szót Fónagy János államtitkár úrnak.
ELNÖK: Köszönöm, államtitkár úr. Ipkovich György képviselő urat illeti a viszonválasz.
ELNÖK: Köszönöm szépen. Viszonválasz illeti az államtitkár urat.
ELNÖK: Köszönöm szépen, államtitkár úr. Tisztelt Országgyűlés! E napirendi pont keretén belül az utolsó azonnali kérdésnek kell még sorra kerülnie. Mirkóczki Ádám, a Jobbik képviselője, azonnali kérdést kíván feltenni a…
ELNÖK: Köszönöm szépen. Válaszadásra megadom a szót Rétvári Bence államtitkár úrnak.
ELNÖK: Köszönöm szépen, államtitkár úr. A képviselő urat illeti a szó.
ELNÖK: Köszönöm, képviselő úr. Államtitkár urat is megilleti a viszonválasz.
ELNÖK: Köszönöm szépen, államtitkár úr. Tisztelt Országgyűlés! Áttérünk a sima kérdésekre. Szabó Imre, az MSZP képviselője, kérdést kíván feltenni a nemzetgazdasági miniszternek: "Miért nem akar a Fidesz 80 százalékos rezsicsökkentést…
ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő úr. Válaszadásra megadom a szót Fónagy államtitkár úrnak.
ELNÖK: Államtitkár úr, egy kis türelmet kérek. Képviselő urakat kérem szépen egy kicsit halkabban! Köszönöm szépen. Folytassa, államtitkár úr!
ELNÖK: Köszönöm szépen, államtitkár úr. Tisztelt Országgyűlés! Németh Zsolt, a Jobbik képviselője, kérdést kíván feltenni a nemzeti fejlesztési miniszternek: "A Microsoft felvásárolja Magyarországot?" címmel. Németh Zsolt…
ELNÖK: Köszönöm szépen. Válaszadásra megadom a szót Fónagy János államtitkár úrnak.
ELNÖK: Köszönöm, államtitkár úr. Tisztelt Országgyűlés! Balogh József, a Fidesz képviselője kérdését visszavonta. Nemény András, az MSZP képviselője, kérdést kíván feltenni a nemzetgazdasági miniszternek: "Éljen május elseje!"…
ELNÖK: Köszönöm, képviselő úr. Válaszadásra megadom a szót Cséfalvay Zoltán államtitkár úrnak.
ELNÖK: Köszönöm szépen, államtitkár úr. Tisztelt Országgyűlés! Farkas Gergely, a Jobbik képviselője, kérdést kíván feltenni a belügyminiszter úrnak: "Miért nem lép határozottabban a kormány annak érdekében, hogy az országba…
ELNÖK: Köszönöm szépen. A kérdésre Kontrát Károly államtitkár úr fog válaszolni.
ELNÖK: Köszönöm szépen, államtitkár úr. Tisztelt Országgyűlés! Pál Tibor, az MSZP képviselője, kérdést kíván feltenni a vidékfejlesztési miniszter úrnak: "A szociális boltok kudarcáról még egyszer, most a termelők oldaláról"…
ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő úr. Válaszadásra megadom a szót Budai Gyula államtitkár úrnak.
ELNÖK: Köszönöm szépen, államtitkár úr. (Dr. Budai Gyula: Zoli, tedd fel legközelebb a kérdést!) Tisztelt Országgyűlés! Az utolsó sima kétperces kérdésre kerül sor. Zakó László, a Jobbik képviselője, kérdést kíván feltenni…
ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő úr. Válaszadásra megadom a szót Fónagy János államtitkár úrnak.