T/10809 Az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény módosításáról
ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő úr. Végezetül megadom a szót Varga Zoltán MSZP-s képviselő úrnak.
PRÓBAÜZEM
Lezsák Sándor magyar politikus, költő, József Attila-díjas író és pedagógus, a rendszerváltás egyik meghatározó szereplője. A szegedi Juhász Gyula Tanárképző Főiskolán szerzett diplomát, majd Lakiteleken tanított. 1987-ben lakiteleki házának kertjében rendezték meg a Magyar Demokrata Fórum megalakulásához vezető találkozót; később, 1996 és 1999 között az MDF elnöke volt. 1994 és 2026 között országgyűlési képviselőként, 2006-tól 2026-ig az Országgyűlés alelnökeként tevékenykedett, 2004-től a Nemzeti Fórumot vezeti. A Lakiteleki Népfőiskola egyik alapítója, a Népfőiskola Alapítvány kuratóriumának elnöke; a 2026-os országgyűlési választáson elveszítette egyéni mandátumát, listás helyéről pedig lemondott.
ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő úr. Végezetül megadom a szót Varga Zoltán MSZP-s képviselő úrnak.
ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő úr. Tisztelt Országgyűlés! Most a határozathozatal következik. Felhívom figyelmüket, hogy a Házszabálytól való eltéréshez a jelen lévő képviselők négyötödének igen szavazata szükséges. Kérdezem…
ELNÖK: Köszönöm, jegyző úr. Tisztelt Országgyűlés! Megkérdezem, hogy kíván-e valaki szólni ötperces időkeretben. Igen, megadom a szót Hiller István képviselő úrnak, MSZP.
ELNÖK: Köszönöm, képviselő úr. Megadom a szót Dúró Dóra képviselő asszonynak, Jobbik.
ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő asszony. A következő hozzászóló Osztolykán Ágnes képviselő asszony, független.
ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő asszony. Megadom a szót Michl József képviselő úrnak, KDNP.
ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő úr. Tisztelt Országgyűlés! Most a határozathozatal következik, amelynek elfogadása a jelen lévő képviselők négyötödének igen szavazatát feltételezi. Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, hozzájárul-e…
ELNÖK: Köszönöm szépen, jegyző asszony. Tisztelt Országgyűlés! Most, 14 óra 34 perckor áttérünk az interpellációk, azonnali kérdések és kérdések tárgyalására. Tukacs István képviselő úr, az MSZP képviselője, interpellációt…
ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő úr. A válaszadásra megadom a szót Szócska Miklós államtitkár úrnak.
ELNÖK: Köszönöm, államtitkár úr. Kérdezem Tukacs képviselő urat, elfogadja-e az államtitkári választ.
ELNÖK: Köszönöm. A képviselő úr az államtitkári választ nem fogadta el. Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, elfogadja-e az államtitkár úr válaszát. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.) Kimondom a határozatot: az Országgyűlés az…
ELNÖK: Köszönöm, képviselő úr. Válaszadásra megadom a szót Szócska Miklós államtitkár úrnak.
ELNÖK: Köszönöm szépen, államtitkár úr. Kérdezem Hegedűs képviselő urat, elfogadja-e az államtitkári választ.
ELNÖK: Köszönöm szépen. A képviselő úr az államtitkár válaszát nem fogadta el, ezért kérdezem az Országgyűlést, elfogadja-e azt. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.) Kimondom a határozatot: az Országgyűlés az államtitkári választ…
ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő úr. Felszólalásra jelentkezett Staudt Gábor, a Jobbik képviselője. Öné a szó.
ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő úr. Két percre megadom a szót Molnár Zsolt képviselő úrnak, MSZP.
ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő úr. Megkérdezem, kíván-e még valaki hozzászólni. (Nincs jelentkező.) Jelentkezőt nem látok. Ezért a részletes vita e szakaszát és a vita egészét lezárom. Megkérdezem az előterjesztők közül…
ELNÖK: Köszönöm szépen, Csampa képviselő úr. A benyújtott módosító javaslatokról várhatóan a következő ülésünkön döntünk. Tisztelt Országgyűlés! Soron következik a statisztikáról szóló 1993. évi XLVI. törvény módosításáról…
ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő asszony. A következő hozzászóló Kiss Sándor képviselő úr, Jobbik.
ELNÖK: Köszönöm szépen. Két percben Lamperth Mónika képviselő asszonynak adom meg a szót.