T/10594 A statisztikáról szóló 1993. évi XLVI. törvény módosításáról
ELNÖK: Köszönöm, képviselő asszony. Staudt Gábor képviselő úrnak adom meg a szót, 15 perces időkeretben, Jobbik.
PRÓBAÜZEM
Lezsák Sándor magyar politikus, költő, József Attila-díjas író és pedagógus, a rendszerváltás egyik meghatározó szereplője. A szegedi Juhász Gyula Tanárképző Főiskolán szerzett diplomát, majd Lakiteleken tanított. 1987-ben lakiteleki házának kertjében rendezték meg a Magyar Demokrata Fórum megalakulásához vezető találkozót; később, 1996 és 1999 között az MDF elnöke volt. 1994 és 2026 között országgyűlési képviselőként, 2006-tól 2026-ig az Országgyűlés alelnökeként tevékenykedett, 2004-től a Nemzeti Fórumot vezeti. A Lakiteleki Népfőiskola egyik alapítója, a Népfőiskola Alapítvány kuratóriumának elnöke; a 2026-os országgyűlési választáson elveszítette egyéni mandátumát, listás helyéről pedig lemondott.
ELNÖK: Köszönöm, képviselő asszony. Staudt Gábor képviselő úrnak adom meg a szót, 15 perces időkeretben, Jobbik.
ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő úr. Mivel több felszólaló nem jelentkezett, a részletes vitát lezárom. Kérdezem Rétvári Bence államtitkár urat, hogy kíván-e most válaszolni a vitában elhangzottakra. (Dr. Rétvári Bence…
ELNÖK: Köszönöm, államtitkár úr. Kérem a felszólaló képviselőtársaimat, hogy felszólalásaik elején jelezzék azt, hogy melyik ajánláspontról kívánnak szólni. Elsőként megadom a szót Bárándy Gergely képviselő úrnak, MSZP.
ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő úr. Kettő percre Lamperth Mónika képviselő asszonyt illeti a szó, MSZP.
ELNÖK: Köszönöm szépen. A következő hozzászóló Staudt Gábor képviselő úr, Jobbik.
ELNÖK: Köszönöm, képviselő úr. Megadom a szót Schiffer András képviselő úrnak, független.
ELNÖK: Köszönöm, képviselő úr. Mivel a részletes vitában több felszólaló nem jelentkezett, megkérdezem Rétvári Bence államtitkár urat, hogy most kíván-e válaszolni a vitában elhangzottakra. Jelzi, hogy igen. Öné a szó, államtitkár…
ELNÖK: Köszönöm szépen, államtitkár úr. Tisztelt Országgyűlés! Az elfogadott napirendünknek megfelelően most a részletes vitát elnapolom. Ez lehetővé teszi további kapcsolódó módosító javaslatok benyújtását. A részletes…
ELNÖK: Köszönöm szépen. Két percre Lamperth Mónika képviselő asszony kért szót.
ELNÖK: Köszönöm szépen. Két percre következik Staudt Gábor képviselő úr.
ELNÖK: Köszönöm szépen. Szalay Péter képviselő úrnak adom meg a szót, Fidesz. (21.10)
ELNÖK: Bocsásson meg, képviselő úr! Szeretném megkérdezni, amiről most beszél, melyik ajánlási ponthoz tartozik.
ELNÖK: Köszönöm. Két percre megadom a szót Staudt Gábor képviselő úrnak.
ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő úr. Megadom a szót Lamperth Mónika képviselő asszonynak.
ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő asszony. Megadom a szót Gruber Attila képviselő úrnak, Fidesz.
ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő úr. Kettő percre Lamperth Mónika képviselő asszonyt illeti a szó.
ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő úr. Mivel több felszólaló nem jelentkezett, a részletes vitát lezárom. Az előterjesztők részéről Rétvári Bence államtitkár úr jelzi, hogy válaszolni kíván a vitában elhangzottakra. Öné a…
ELNÖK: Köszönöm, államtitkár úr. A benyújtott módosító javaslatokról várhatóan a következő ülésünkön döntünk. Tisztelt Országgyűlés! Napirendi pontjaink tárgyalásának végére értünk. Most a napirend utáni felszólalások következnek.…