T/9244 Egyes törvényeknek a Magyary Egyszerűsítési Programmal és a területfejlesztéssel összefüggő módosításáról
ELNÖK: Köszönöm szépen. További kétpercesek következnek. Lamperth Mónika képviselő asszony, MSZP.
PRÓBAÜZEM
Lezsák Sándor magyar politikus, költő, József Attila-díjas író és pedagógus, a rendszerváltás egyik meghatározó szereplője. A szegedi Juhász Gyula Tanárképző Főiskolán szerzett diplomát, majd Lakiteleken tanított. 1987-ben lakiteleki házának kertjében rendezték meg a Magyar Demokrata Fórum megalakulásához vezető találkozót; később, 1996 és 1999 között az MDF elnöke volt. 1994 és 2026 között országgyűlési képviselőként, 2006-tól 2026-ig az Országgyűlés alelnökeként tevékenykedett, 2004-től a Nemzeti Fórumot vezeti. A Lakiteleki Népfőiskola egyik alapítója, a Népfőiskola Alapítvány kuratóriumának elnöke; a 2026-os országgyűlési választáson elveszítette egyéni mandátumát, listás helyéről pedig lemondott.
ELNÖK: Köszönöm szépen. További kétpercesek következnek. Lamperth Mónika képviselő asszony, MSZP.
ELNÖK: Köszönöm szépen. Két percre megadom a szót Simon Miklós képviselő úrnak, Fidesz.
ELNÖK: Köszönöm szépen. Kettő percre megadom a szót Lasztovicza Jenő képviselő úrnak.
ELNÖK: Köszönöm szépen. 15 perces időkeretben adom meg a szót Szilágyi Péter képviselő úrnak, LMP.
ELNÖK: Köszönöm szépen. Ügyrendben jelentkezik Gaudi-Nagy Tamás képviselő úr.
ELNÖK: Köszönöm, képviselő úr. A javaslatot elfogadom, tehát jelen törvénytervezethez is holnap a napirend végéig lehet módosító javaslatokat beadni. Köszönöm. Kovács Zoltán képviselő úr, Fidesz, 15 perces időkeretben.
ELNÖK: Tisztelettel köszöntöm képviselőtársaimat. Kettő percre megadom a szót Józsa István MSZP-s képviselő úrnak.
ELNÖK: Köszönöm szépen. Kettő percre megadom a szót Szilágyi László LMP-s képviselő úrnak.
ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő úr. Kettő perc, Kepli Lajos képviselő úr, Jobbik.
ELNÖK: Köszönöm, képviselő úr. Megkérdezem, hogy kíván-e még valaki hozzászólni. (Nincs jelentkező.) Jelentkezőt nem látok. Kérdezem az előterjesztők közül... (Jelzésre:) Igen, Aradszki András képviselő úrnak adom meg az…
ELNÖK: Köszönöm szépen, Aradszki képviselő úr. Tisztelt Országgyűlés! Az általános vitát lezárom. Mivel az előterjesztéshez módosító javaslat érkezett, a részletes vitára bocsátásra és a részletes vitára a következő ülésünkön…
ELNÖK: Tisztelt Képviselő Úr! Bár ez nem tartozik a napirendhez, de nagyon röviden annyi történt a házbizottsági ülésen, hogy a Jobbik képviselőcsoportja kivételével valamennyi parlamenti párt elítélte, elfogadhatatlannak…
ELNÖK: Köszönöm szépen, államtitkár úr. Tisztelt Országgyűlés! Most a honvédelmi és rendészeti bizottsági álláspont ismertetésére kerül sor, a napirendi ajánlás szerint ötperces időkeretben. Megadom a szót Ágh Péternek,…
ELNÖK: Köszönöm, képviselő úr. Tisztelt Országgyűlés! Most az írásban előre jelentkezett képviselőknek adom meg a szót, elsőként Ágh Péter képviselő úrnak, Fidesz.
ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő úr. A következő hozzászóló az MSZP részéről Iváncsik Imre képviselő úr.
ELNÖK: Köszönjük szépen, képviselő úr. A következő hozzászóló Jámbor Nándor képviselő úr, Jobbik.
ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő úr. A következő előre bejelentett felszólaló Juhász Ferenc képviselő úr, MSZP.
ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő úr. Kettő percre megadom a szót Jámbor Nándor jobbikos képviselő úrnak.
ELNÖK: Köszönöm, képviselő úr. A következő előre bejelentett felszólaló előtt még kettő percre - az utolsó pillanatban jelzett - Iváncsik Imre képviselő úré a szó, MSZP.
ELNÖK: Köszönöm szépen. Megadom a szót Bertha Szilvia képviselő asszonynak, Jobbik, 15 perces időkeretben.