Lezsák Sándor

Ki kicsoda

Lezsák Sándor

elnök · Nemzeti Fórum

politikus, tanár, költő

Kispest,

Lezsák Sándor magyar politikus, költő, József Attila-díjas író és pedagógus, a rendszerváltás egyik meghatározó szereplője. A szegedi Juhász Gyula Tanárképző Főiskolán szerzett diplomát, majd Lakiteleken tanított. 1987-ben lakiteleki házának kertjében rendezték meg a Magyar Demokrata Fórum megalakulásához vezető találkozót; később, 1996 és 1999 között az MDF elnöke volt. 1994 és 2026 között országgyűlési képviselőként, 2006-tól 2026-ig az Országgyűlés alelnökeként tevékenykedett, 2004-től a Nemzeti Fórumot vezeti. A Lakiteleki Népfőiskola egyik alapítója, a Népfőiskola Alapítvány kuratóriumának elnöke; a 2026-os országgyűlési választáson elveszítette egyéni mandátumát, listás helyéről pedig lemondott.

← Vissza a profilhoz

Felszólalások 31010

T/9234 A honvédek jogállásáról

ELNÖK: Köszönöm, Dorosz Dávid képviselő úr. Megkérdezem, hogy kíván-e még valaki hozzászólni. (Nincs jelzés.) Jelentkezőt nem látok. Látom, készülődik Vargha Tamás államtitkár úr, aki válaszolni kíván a vitában elhangzottakra.…

T/9234 A honvédek jogállásáról

ELNÖK: Köszönöm szépen, államtitkár úr. Tisztelt Országgyűlés! Az általános vitát lezárom. Mivel az előterjesztéshez módosító javaslat érkezett, a részletes vitára bocsátásra és a részletes vitára következő ülésünkön kerül…

Ülésnap megnyitása

ELNÖK: Tisztelt Országgyűlés! Köszöntöm a jelen lévő képviselőket és mindazokat, akik figyelemmel kísérik munkánkat. Az Országgyűlés őszi ülésszakának 26. ülésnapját megnyitom. Tájékoztatom önöket, hogy az ülés vezetésében…

Napirend előtti felszólalások

ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő úr. A kormány nevében Soltész Miklós államtitkár úr kíván válaszolni az elhangzottakra.

Napirend előtti felszólalások

ELNÖK: Köszönöm szépen, államtitkár úr. Szintén napirend előtti felszólalásra jelentkezett Osztolykán Ágnes, LMP-s képviselő asszony: "A tudásalapú társadalom fontossága" címmel. Öné a szó, képviselő asszony.

Napirend előtti felszólalások

ELNÖK: Az elhangzottakra a kormány nevében Hoffmann Rózsa államtitkár asszony kíván válaszolni. (Csenget.)

Napirend előtti felszólalások

ELNÖK: Köszönöm szépen, államtitkár asszony. Ugyancsak napirend előtti felszólalásra jelentkezett Pál Tibor MSZP-s képviselő úr: "Megvan-e a jó szándék a kormányban, hogy segítse a társasházak és a közös képviselők működését?"…

Napirend előtti felszólalások

ELNÖK: Köszönöm, képviselő úr. Az elhangzottakra a kormány nevében Cséfalvay Zoltán államtitkár úr kíván válaszolni.

Napirend előtti felszólalások

ELNÖK: Köszönöm szépen, államtitkár úr. Szintén napirend előtti felszólalásra jelentkezett Pálffy István KDNP-s képviselő úr: "A politikus becsülete és a sajtó szabadsága" címmel. Öné a szó, képviselő úr.