Ki kicsoda

Mandur László

← Vissza a profilhoz

Felszólalások 13324

J/5632 A Gazdasági Versenyhivatal 2007. évi tevékenységéről és a versenytörvény alkalmazása során szerzett, a verseny tisztaságának és szabadságának érvényesülésével kapcsolatos tapasztalatokról H/6179 A Gazdasági Versenyhivatal 2007. évi tevékenységéről

ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő úr. Tisztelt Országgyűlés! Most a képviselői felszólalások következnek. Először természetesen az írásban előre jelentkezett képviselőknek fogom megadni a szót, a Házszabály szerinti 15 perces…

H/6150 A Demokrácia Nemzetközi Napjáról

ELNÖK: Tisztelettel köszöntöm a képviselőtársaimat. Tisztelt Országgyűlés! Soron következik a demokrácia nemzetközi napjáról szóló országgyűlési határozati javaslat általános vitája és a határozathozatal. Hárs Gábor, MSZP;…

H/6150 A Demokrácia Nemzetközi Napjáról

ELNÖK: Köszönöm szépen, elnök úr, képviselő úr. Tisztelt Országgyűlés! A határozathozatal előtt, ahogyan az előbbiekben is elmondtam, felkérem Podolák György jegyző urat, hogy ismertesse a határozati javaslatot. Jegyző úr!

H/6150 A Demokrácia Nemzetközi Napjáról

ELNÖK: Köszönöm szépen, jegyző úr. Tisztelt Országgyűlés! Most a határozathozatal következik. Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, elfogadja-e a demokrácia nemzetközi napjáról szóló H/6150. számú országgyűlési határozati javaslatot.…

H/6210 Az Országgyűlés feloszlásáról

ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő úr. Tisztelt Országgyűlés! Most a képviselőcsoportok álláspontjának ismertetésére kerül sor, 10-10 perces időkeretben. Kérem a felszólalni kívánó képviselőket, hogy felszólalási szándékukat…

H/6210 Az Országgyűlés feloszlásáról

ELNÖK: Köszönöm szépen, frakcióvezető úr. Most pedig megadom a szót a Kereszténydemokrata Néppárt képviseletében szólni kívánó Harrach Péter frakcióvezető-helyettes úrnak. Öné a szó, parancsoljon!

H/6210 Az Országgyűlés feloszlásáról

ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő úr. Szólásra jelentkezett a Magyar Demokrata Fórum képviselőcsoportjából Herényi Károly frakcióvezető úr. Öné a szó. Parancsoljon!

H/6210 Az Országgyűlés feloszlásáról

ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő úr. Tisztelt Országgyűlés! Két képviselőcsoport nem fejtette ki eddig a véleményét, viszont mind a ketten jelezték, hogy szólni kívánnak. A sorban első Kóka János, a Szabad Demokraták Szövetségének…

H/6210 Az Országgyűlés feloszlásáról

ELNÖK: Köszönöm szépen, frakcióvezető úr. Tisztelt Országgyűlés! Egy képviselőcsoport maradt, amely még nem fejtette ki véleményét az előterjesztés kapcsán; a Magyar Szocialista Párt részéről szót kért Göndör István frakcióvezető-helyettes…

H/6210 Az Országgyűlés feloszlásáról

ELNÖK: Köszönöm szépen, frakcióvezető-helyettes úr. Tisztelt Országgyűlés! Tájékoztatom önöket, hogy minden képviselőcsoportnak az időkereten belül van még lehetősége szólni, hárman jelezték is, hogy élni kívánnak ezzel.…

H/6210 Az Országgyűlés feloszlásáról

ELNÖK: Köszönöm szépen, frakcióvezető-helyettes úr. Szólásra jelentkezett Navracsics Tibor, a Fidesz frakcióvezetője, 4 perc 6 másodperces időkeretben. Öné a szó, parancsoljon!

H/6210 Az Országgyűlés feloszlásáról

ELNÖK: Köszönöm szépen, frakcióvezető úr. A monitoromon nem látok további... (Jelzésre:) Hock Zoltán, a Magyar Demokrata Fórum részéről. (Hock Zoltán: Zárszó.) Zárszót kíván mondani. Akkor egy pillanat, mert az természetesen…

H/6210 Az Országgyűlés feloszlásáról

ELNÖK: Köszönöm szépen, frakcióvezető úr. A Fidesz képviselőcsoportjának ezzel elfogyott az ideje. Kérdezem, hogy kíván-e még valaki szólni ebben a vitában. Úgy látom, hogy nincs ilyen képviselő. Így megadom a szót Hock…

H/6210 Az Országgyűlés feloszlásáról

ELNÖK: Köszönöm szépen. Tisztelt Országgyűlés! Az általános vitát ezennel lezárom. Tisztelt Országgyűlés! Most a határozathozatal következik. Arra figyelemmel, hogy az alkotmány és a Házszabály eltérő szabályokat nem állapít…

A/5962 Miért pont 48?

ELNÖK: Köszönöm szépen, államtitkár úr. Viszontválasz illeti meg a képviselő urat. Parancsoljon!

A/5962 Miért pont 48?

ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő úr. Államtitkár úr, viszontválaszra megadom a szót.