Mi a közös Ed Sheeranben, Madonnában, Katy Perryben, Pinkben, Macklemore-ban és bennem? Hogy mind popsztárok vagyunk, akik undorítóan rossz, geil zenével tömjük az emberek agyát? Nem. Az, hogy

nem vagyunk Közel-Kelet-szakértők.

Olvasom, hogy „Ed Sheeran amerikai turnéjának összes előzenekara visszalépett, miután Palesztina-párti kijelentései miatt kizárták Macklemore-t a fellépők sorából.” Visszalépett, egész pontosan „az ír énekes-dalszerző Aaron Rowe és a dán Lukas Graham is bejelentette, hogy kiszáll a turnéból, de a távozók között van Finneas, Billie Eilish testvére és zenésztársa is.” Jó, ebből még Billie Eilish testvére úgy-ahogy megvan, de hogy a többiek kicsodák, azóta sem tudom. Az én hibám.

Ahogy eddig azt sem tudtam, ki az a Macklemore. Pedig azt az egy dalát ismerem. Tök jó dal volt 2014-ben.

(...)

De vajon Macklemore bátor? Hát, amennyiben bátorság volt, mittudomén, tavaly nyáron a „mocskos Fidesz”-t skandálni, vagy bátorság Trump ellen kiállni, vagy azt mondani, hogy Putyin egy agresszor, akkor igen, Macklemore is bátor, és a vele együtt a turnét lemondók tette is bátor. Bátran szolidaritottak. Ha az előbb említett megnyilatkozások (mocskos Fidesz, Trump gyűlölete, Ukrajna támogatása) mind a művészek között, vagyis az ő buborékukban, mind a társadalom nagy részében elvárások voltak, vagyis az alap, vagyis a mainstream, akkor azt mondhatjuk, hogy inkább Pink volt bátor, aki ettől az elvárástól eltérően, sejtve a népharagot, ami ezzel jár, úgy nyilatkozott, ahogy. Nem azt mondom, hogy neki volt igaza. Habár amúgy nehéz belekötni abba, hogy minden ártatlan civil élete az első. 

Ed Sheeran (az igazi neve Edward Christopher Sheeran), akivel kapcsolatban persze felmerül a kérdés, eleve miért szerződtette Macklemore-t, ha tudott (márpedig valószínűleg tudott) a „random” antiszemita kosztümjéről, szóval Sheeran azóta elmondott egy beszédet a legutóbbi koncertjén, kijelentve: „Ami Gázában történik, az katasztrofális, indokolatlan és aránytalan. Megszakad a szívem a pusztítás mértéke és a civil életek, gyerekéletek elvesztése miatt.”

Látszólag nem tartozik szorosan ide, de Ricky Gervais véletlenül épp a napokban vetette fel, hogy talán a következő Grammy-n neki kéne lennie a házigazdának. Mindezt egy videóval, amikor a Golden Globe-díjkiosztón a filmcsillagoknak címezve arról beszélt, hogy ha nyernének egy díjat, akkor ne használják arra, hogy politikai beszédet mondjanak, mert nincsenek abban a pozícióban, hogy kiselőadást tartsanak a közönségnek bármiről, hiszen semmit nem tudnak a való világról.

„Legtöbben közületek kevesebb időt töltöttek az iskolában, mint Greta Thunberg! Ha nyertek, gyertek fel a színpadra, fogadjátok el a kis díjatok, köszönjétek meg a menedzsereteknek meg az isteneteknek, és húzzatok a picsába.”

Hát, valahogy így.