Négy németországi gyárában is befejezné a járműgyártást a Volkswagen-csoport a következő évtized első felében. A vállalat vezetése a Wirtschaftswoche által megismert belső dokumentum szerint már egyhangúlag elfogadta az átalakítás koncepcióját, amelynek hátterében a német üzemek magas költségei és a konszern versenyképességének javítása áll.
A tervek szerint Emdenben és Zwickauban 2031-ben, Hannoverben 2032-ben, az Audi neckarsulmi üzemében pedig 2034-ben érne véget a járműgyártás. A jelenleg ott készülő modellek utódainak termelését más európai gyárak vennék át: az ID.4 utódját Mladá Boleslavban, az Audi Q4 e-tron következő generációját Pozsonyban, a Hannoverhez kötődő új elektromos kishaszonjárművet Poznańban, az Audi A8 utódját pedig Lipcsében gyártanák.
A lépés mögött jelentős költségkülönbség áll. A felügyelőbizottság számára készült dokumentum szerint
2025-ben a német üzemek átlagos gyártási költsége autónként 6490 euró volt, miközben a Volkswagen más európai telephelyein átlagosan 2832 eurót tett ki.
A négy gyár elvileg akkor kaphatna új modelleket, ha 2027 júniusának végéig versenyképes szintre csökkentené költségeit.
A Volkswagen hivatalosan egyelőre nem erősítette meg a konkrét ütemtervet. A vállalat szóvivője az AFP-nek azt közölte, hogy belső dokumentumokat nem kommentálnak, azokról előbb az illetékes vállalati testületeknek kell tárgyalniuk és dönteniük. A Focus szerint a dokumentum a szeptember 3–4-i felügyelőbizottsági tárgyalások előkészítését szolgálja.
A mostani terv egy nagyobb költségcsökkentési és szerkezetátalakítási program része. A Volkswagen saját közlése szerint egyszerűsíteni kívánja működését, modellkínálatát akár 50 százalékkal, a választható felszereltségek komplexitását pedig akár 75 százalékkal csökkentené. A vállalat a geopolitikai feszültségekkel, a vámok okozta költségnövekedéssel, a szigorodó szabályozással és az erősödő globális versennyel indokolja az átalakítás szükségességét.
A németországi kapacitások leépítése már korábban megkezdődött. Drezdában 2025 végén megszűnt az autógyártás, Osnabrückben pedig 2027-ben fut ki a jelenlegi járműtermelés. A Volkswagen júliusban azt közölte, hogy
a VW és az Audi hálózatából összesen mintegy egymillió autónyi gyártókapacitást vontak ki, illetve készülnek kivonni.
A négy érintett üzem jövője komoly konfliktust okozhat a vállalatvezetés és a munkavállalói oldal között. Az IG Metall vezetője, Christiane Benner határozott ellenállást helyezett kilátásba. A kérdés jogilag is különösen érzékeny: a Wirtschaftswoche értesülése szerint a Volkswagen alapszabálya alapján egy üzem termelésének kifuttatása önmagában nem feltétlenül igényli a felügyelőbizottság jóváhagyását, szemben például egy gyártóhely létrehozásával vagy áthelyezésével.