Néhány gondolat Szathmáry Zoltán legfőbb ügyészi jelölése kapcsán. Elöljáróban hadd mondjam el: a jelölt személyétől függetlenül fontos előrelépésnek tartom, hogy Baka András láthatóan nem a kormánytöbbség politikai akaratának végrehajtójaként gyakorolja államfői jogköreit. Képes és hajlandó a saját mérlegelése alapján olyan embert jelölni egy kulcsfontosságú közjogi tisztségre, akinek a támogatása a kormányoldalon sem magától értetődő.
Egy demokráciának pontosan így kell működnie. A NER tizenhat éve után szinte el is felejtettük, hogy az ilyen vitás helyzetek a normális demokratikus működés részei. Érthető, ha sokan elsőre valamiféle elkerülhető politikai hibát látnak abban, hogy a köztársasági elnök jelöltjét végül akár el is utasíthatja a kormánytöbbség. Pedig ez nem rendszerhiba, hanem annak a jele, hogy a hatalmi ágak elválasztása végre a gyakorlatban is működni kezdett. Ennél világosabban kevés dolog cáfolhatná a Fidesz önkényről szóló hazugságait: Magyarország igenis a demokratizálódás útjára lépett.
Ugyanakkor más szempontból is előremutatónak tartom, hogy Szathmáry Zoltán megválasztása még nyitott kérdés. A személyével kapcsolatban láthatóan sokakban már az első pillanatban komoly kérdőjelek merültek fel. Ezeket érdemes komolyan venni, mert az elszámoltatásba vetett társadalmi bizalom még annál is fontosabb, hogy végül ki fogja betölteni a tisztséget.
Tökéletes jelöltet természetesen aligha fogunk találni. Nagyon nem mindegy azonban, milyen előzetes bizalommal kezdi meg a munkáját a következő legfőbb ügyész. Az ügyészség iránt a Polt-korszakban érthetően rendült meg a magyarok bizalma; ezt gyakorlatilag a nulláról kell újraépíteni. Erre annak lehet a legjobb esélye, aki már az elejétől fogva rendelkezik a kellő bizalmi tőkével. Akinek az eddigi munkája alapján a nyilvánosság megalapozottan bízhat a tisztességében, a függetlenségében és a szakmai felkészültségében.
Ez már csak azért is fontos, mert a felelősségre vonás várhatóan lassabban halad majd annál, mint amit sokan remélnek. Minden kézzelfogható eredmény nélkül eltelt hónap próbára fogja tenni az emberek türelmét. Ebben a helyzetben különösen sokat számít, bíznak-e azokban, akik az eljárásokért felelnek. A várakozást is könnyebb elfogadni, ha közben megalapozottan hihetjük, hogy az ügyek jó kezekben vannak, és a legbefolyásosabb szereplők felelősségét is fel fogják tárni.
Ezt a bizalmat nem lehet magától értetődőnek tekinteni. Az elmúlt évtizedekben számtalanszor ígértek már elszámoltatást a magyaroknak, a felelősségre vonás mégis rendre elmaradt. Az emberek most ismét megelőlegezték a bizalmukat annak, hogy ezúttal másként lesz. Ez a bizalom azonban feltételes, törékeny, és minden korábbi csalódás súlyát magával hordozza.
Múlt héten többen kérdezték tőlem, miért a rendőrségen tettem feljelentést Orbán Viktor ellen, és miért nem közvetlenül az ügyészséghez fordultam. Azért, mert egyelőre kevés okom van bízni abban, hogy az ügyészség kellő alapossággal és politikai elfogultság nélkül kezelné az ügyet. Természetesen én örülnék a legjobban, ha a munkájukkal rácáfolnának az aggályaimra. Fürcht Pál, a Központi Nyomozó Főügyészség korábbi vezetőjének múlt héten nyilvánosságra került levele azonban tovább erősítette ezeket.
A feljelentés azóta a Központi Nyomozó Főügyészséghez került. Abból, hogyan vizsgálják meg, és mivel indokolják a döntésüket, sok minden kiderülhet majd arról, milyen irányba mozdult el az ügyészség.
Éppen ezért tartom különösen fontosnak, hogy az új legfőbb ügyész személye megnyugtató választ adjon ezekre az aggályokra. Szathmáry Zoltán jelölése számomra egyelőre inkább további kérdéseket vet fel. Olyan vezetőre lenne szükség, akinek a megválasztása után azok is joggal érezhetik, hogy érdemes újra bízni az ügyészségben, akiknek ezt az elmúlt években minden okuk megvolt feladni.