Öttagúra bővül az Integritás Hatóság igazgatósága, miután lezárult a két új elnökhelyettes kiválasztási eljárása – közölte kedden az MTI-vel a hatóság. Az Állami Számvevőszék elnöke, Bozzay Erika és Nagy-Fribiczer Gabriella kinevezését javasolta a köztársasági elnöknek.
A két új elnökhelyettes Biró Ferenc elnökhöz, valamint az eddigi elnökhelyettesekhez, Dabóczi Kálmánhoz és Holbusz Tímeához csatlakozik. Nagy-Fribiczer Gabriella eddig az Integritás Hatóság szakmai igazgatóságán dolgozott, Bozzay Erika pedig közbeszerzési, integritási, korrupcióellenes és közpénzügyi területen szerzett hazai és nemzetközi vezetői tapasztalatot.
Az igazgatóság létszámának bővítéséről az Integritás Hatóságról szóló törvény augusztus 26-án hatályba lépett módosítása rendelkezett, amely egyúttal jelentősen kiterjesztette a hatóság feladat- és hatáskörét. Az új szabályok alapján a szervezet a vagyonnyilatkozatok tartalmának és teljességének ellenőrzését is elvégezheti, az ehhez szükséges tényleges adatokhoz hozzáférhet, emellett új felülbírálati hatásköröket és a közbeszerzési eljárásokhoz kapcsolódó megerősített jogosítványokat kapott.