DR. FRAJNA IMRE (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Összefoglalván a vita tapasztalatát: a Fidesz-frakció kényszerhelyzetben találta magát, amikor áttekintette ennek a törvénynek az állapotát; úgy láttuk, jogbizonytalanság így is, úgy is keletkezik, bármit lépünk ezzel a törvénnyel kapcsolatban.

A benyújtás óta eltelt tárgyalásaink azt a reményt vetítik előre, hogy ezt a jogbizonytalanságot, ami itt a törvény hatályba léptetése körül keletkezett, lehetséges a minimálisan legkisebb szintre szorítani. Úgyhogy minden olyan javaslattal szemben, ami ebbe az irányba mutat, természetesen fogadókészek vagyunk.

Köszönöm a figyelmet. (Taps a jobb oldalon.)

Forrás: parlament.hu