ELNÖK: Köszönöm, képviselő úr. Annyi megjegyzést kénytelen vagyok tenni, hogy az eddigi szokások szerint, ha kétpercesre jelentkezett egy képviselő, akkor a kezét is feltette. A jegyzőket nem lehet ezért hibáztatni, hiszen ők nem tudták, hogy ön kétpercesre jelentkezett.

Most egy kormánypárti képviselő, Körömi Attila képviselő úr következik, a Fideszből. (Jelzés érkezik, hogy a képviselő nincs a teremben.) Nincs a teremben, pedig a neve szerepel a monitoron. Akkor Csabai Lászlóné következik, az MSZP-ből. (Ő sincs a teremben.) Téves, pedig a neve szintén szerepelt a monitoron.

Megkérdezem, van-e még valaki, aki fel kíván szólalni ebben a témában. (Senki sem jelentkezik.) Senki nem jelentkezett.

Megkérdezem dr. Szájer József képviselő urat mint előterjesztőt, hogy kíván-e válaszolni a vitában elhangzottakra. (Dr. Szájer József: Igen.) Igen, kíván. Tessék!

Forrás: parlament.hu