BURÁNY SÁNDOR (MSZP): Elnök úr, köszönöm a szót. Hölgyeim és Uraim! Kedves Képviselőtársaim! Surján László az imént a pulpituson még annak örült, hogy megnyerték a választásokat. Én nem akarom ezt az örömet elrontani, sőt a magam részéről újfent gratulálok ehhez. Gratulálok elsősorban ahhoz a politikai érzékéhez, képviselőtársam, amellyel időben váltott frakciót ahhoz, hogy most egy győztes frakcióban ülhessen.

De térjünk rá az érdemi kérdésekre. Az is örömömre szolgál, hogy az új kormánypártok 40 milliárd forintot találtak a családi pótlék rendszerének megoldására. Örülünk annak, hogy ez a 40 milliárd forint rendelkezésre áll. Ez a 40 milliárd forint ugyanakkor - és erre szeretném felhívni a figyelmet - annak a gazdaságpolitikának a következménye, amely ezt a forrást megteremtette, és amely gazdaságpolitikát önök négy éven keresztül támadtak.

Ha van 40 milliárd forint, akkor már csak azon érdemes elgondolkozni, hogy milyen rendszerben fordítsuk ezt a gyermekek megsegítésére. Nos, ha a családi pótlék mellett bevezetjük az adókedvezmények rendszerét, ezzel két probléma van; a első az, hogy ez bonyolultabb rendszer, és kérdés,hogy érdemes-e a családok támogatását kétféle rendszerben mintegy megkettőzni. Ennél fontosabb probléma, amelyre többen utaltak: az adókedvezményből viszont kirekesztjük mindazoknak a körét, akiknek a jövedelme - akár azért, mert munkanélküliek, akár azért, mert kevés a keresetük - annyira alacsony, hogy eleve nem fizetnek adót, így adókedvezményben sem részesülhetnek.

A családi pótlék rendszerén belül két kérdés van: emeljük-e a jövedelemhatárt? Nekem az a véleményem, hogy igen, ha erre a források lehetővé válnak. De valóban van egy komoly szemléletbeli különbség köztünk; mi elsősorban a gyermekek esélyegyenlőségét kívánjuk megteremteni, és ehhez képest szeretnénk a családi támogatások rendszerét is megoldani, nem pedig a tehetősebb családokat kívánjuk támogatni, mint ahogy azt a mostani kormánypártok tervezik.

Köszönöm szépen a figyelmüket. (Taps a bal oldalon.)

Forrás: parlament.hu