DR. SZABÓ ZOLTÁN (MSZP): Képviselőtársaim, köszönöm az elismerő morajt. Köszönöm, elnök úr. Tisztelt Ház! Mélyen egyetértek Sasvári Szilárd képviselő úrral a tekintetben, hogy vannak hagyományok, amelyeket érdemes kidobni.

Úgy gondolom, hogy a kultúrharc hagyománya mindenképpen ehhez tartozik. Úgy gondolom, hogy az olyan felszólalások hagyománya mindenképpen ehhez tartozik, amely felszólalásokban el nem hangzott érvekkel vitatkozik valaki, az elhangzott érvekre nem ad választ, ezzel szemben más érveket próbál beletenni, beleerőszakolni a vitapartner szájába, majd ezeket diadalittasan leteríti.

(11.10)

Azt gondolom, az ilyen hagyományoktól mindenképpen meg kellene szabadulni ebben a Házban.

Sasvári képviselő úr elmondta, hogy miért fontosak hagyományaink a kultúra ápolásában. Egyetértünk vele. A szocialista képviselők által benyújtott módosító indítvány nem erre vonatkozik. A módosító indítvány arra vonatkozik, hogy azóta már elterjedt betűszóval NEKÖM-nek és nem "neköd"-nek nevezett minisztérium megnevezésében szükségtelenül van leszűkítve a kultúra teljes tárgyköre. Nem tartozik a kulturális örökség témakörébe az előadó-művészet; nem tartozik a kulturális örökség témakörébe a közművelődés, és csak némi erőszakolással tekinthető a kortársművészet a nemzeti kulturális örökség részének - ahogyan Lendvai Ildikó mondta, ha majd egyszer a nemzeti kulturális örökség részévé válik.

A minisztérium elnevezése tehát nem azért rossz, mert hagyományőrző, hanem azért rossz, mert nem fejezi ki annak a tevékenységnek a sokrétűségét, amellyel ezt a minisztériumot meg kívánják bízni.

Mint egy héttel ezelőtt említettem volt, a Művelődési Minisztériumban jelenleg is működik kulturális örökség főosztály, amely a kulturális örökséggel foglalkozik. Ezt a főosztályt kívánja most a kormányra készülő koalíció minisztériumi rangra emelni, amit meg lehet tenni, de akkor a további főosztályokból mikor lesz minisztérium, szeretném megkérdezni.

Köszönöm szépen. (Taps az SZDSZ padsoraiban.)

Forrás: parlament.hu