DR. NAGY SÁNDOR (MSZP): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársak! Nagyon tanulságos volt ez a néhány utolsó perc, amikor képet kaphattunk a Fidesz-Magyar Polgári Párt képviselőinek részben demokráciafogalmáról, részben a leendő kormánynak és a kormánykoalíció pártjának a civil szférához fűződő viszonyáról, amikor is képet kaphattunk arról - most már egy igen nagy formátumú és nagyívű elemzés kapcsán -, hogy baj van a társadalombiztosítási önkormányzatokkal, de akkora baj, hogy azonnal lépni kell. Nem sok kétséget hagyott Sümeghy Csaba afelől, hogy baj van a kamarákkal, ilyen, olyan, amolyan, és be is ígérte, hogy bizony itt lépésekre van szükség.

Baj van - mint folytatta - a munkáltatói szervezetekkel, mert nem lehet tudni, hogy kiket képviseltek; és nagy gesztus részéről, hogy még azt a gondot, azt a felelősséget is magára vállalta, hogy megállapítsa, baj van a szakszervezetekkel. Következésképpen baj van az érdekegyeztetéssel. Még egy mondatot kellene hozzátenni, hogy baj van egyáltalán a civil szférával, baj van a társadalommal; nem mindenki pontosan milliméterre úgy gondolja sem a megteendő lépések tartalmát, sem irányát, sem sebességét, mint a Fidesz-Magyar Polgári Párt politikusai. Kétségtelen, ez tény, hogy nem mindenki így gondolja, de ez nem azt jelenti, hogy velünk van baj, hanem esetleg netán el lehetne azon is gondolkodni, hogy a Fidesz-Magyar Polgári Párt alkalmazott megközelítésében van a probléma.

Én már azon se csodálkoznék, ha ennek a gondolatsornak a végén az állna, hogy netán az Országgyűlés létszámát is úgy kell csökkenteni, hogy tulajdonképpen mindig azonos legyen a létszám a polgári koalíció pártjait képviselő képviselőkkel, és tulajdonképpen gondoljanak bele költségoldalról, hatékonyságoldalról, takarékosságoldalról, hogy mennyivel jobban működne a Magyar Országgyűlés. Nem kellene lefolytatni értelmetlen vitákat, nem kellene odafigyelni mások véleményére, nem kellene meghallgatni, hogy esetleg vannak-e, léteznek-e más szempontok - egyszerűen elég lenne csak dönteni.

Én látok egy ilyen idilli képet, amely kirajzolódik előttem, és kétségkívül hatékony, csak ezt az én szerény ismereteim szerint nem demokráciának nevezik. Lehet persze visszautalni korábbi tapasztalatokra, sok mindenre. De az önök tevékenységét nem az önök által választott, megelőző tapasztalatokra való hivatkozás, hanem az önök által való cselekedetek fogják minősíteni, és ennek felelőssége alól semmiféle visszamutogatás nem fogja önöket felmenteni.

Köszönöm szépen. (Taps a bal oldalon.)

Forrás: parlament.hu