DR. OROSZ SÁNDOR (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! A kormányprogram vitája zajlik - mondhatják -, ugyanakkor meg kell kérdeznem, mi is történik itt az Országgyűlésben. Kaptunk egy leírt programot, erről szónokok szólnak, vagy Balsay István képviselő úr - megerősítve a kiadott írásos anyag első oldalának lapalját - elmondja, hogy majd az őszi ülésszakon, amikor az átadás-átvétel megtörténik, akkor jön az igazi. Még nincs kormány, de vannak leendő miniszterek, készül a kancellária. A programból tudhatjuk, ha a miniszterek között vita van, a miniszterelnök dönt. Nyilván alaposan felkészült kancellária fogja a dolgát megkönnyíteni. De hogy a kancellária milyen elvek alapján, milyen program szerint működik, nem tudjuk. Eközben a meghallgatások során az egyik párthoz tartozó miniszterek így, a másik párthoz tartozó miniszterek másként írják le, hogy is fog működni ez a kormány. Azt gondolom tehát, ami itt zajlik, az nem más, mint a kormányalakítás egy olyan szükséges rituáléja, ami alapvetően nem fogja meghatározni a kormány további működését.

Lényegében átlényegülnek a választási ígéretek, és a később kiadandó dokumentumokban fog kialakulni az, hogy miként is akarnak kormányozni azok, akik most oda kerültek. Ennek megfelelően a vitában időnként sokkal nagyobb rangot kap egy-egy aktualitás. Sajnálatos aktualitás volt a tegnapi bombamerénylet.

Engedjék meg, hogy a kormányprogram - úgymond - vitájához én egy másik, jóval kisebb, s nem bombasztikus aktualitással járuljak hozzá. Ma van a 76. Nemzetközi Szövetkezeti Nap. Az Országos Szövetkezeti Tanács Székesfehérvárott rendezte meg ennek az országos rendezvényét. A Szövetkezetek Nemzetközi Szövetségének felhívásából szóló idézet így szól: "A bölcs kormányok bizonyára megértik, hogy a szövetkezetek a közösség ügyeivel való törődés elvének érvényesítésével az államnak is szövetségesei a társadalom ügyeinek rendezésében.". Azt hiszem, ezen idézet minden egyes szavával egyet lehet érteni. A rendszerváltozás óta eltelt időszak három kormánya nem volt elég bölcs. Csak bizakodhatunk, hogy az újabb kormány e tekintetben bölcs lesz.

Ugyanakkor ha átnézzük a kiadott kormányzati programot, ebben a polgárokról, a polgárok öntevékeny önszerveződéséről sok szó esik, de egyetlenegy szó sem esik a szövetkezetekről, a szövetkezésről, valamint arról a 2 millió ma létező szövetkezeti tagról - lakásszövetkezeti, fogyasztási szövetkezeti, ipari szövetkezeti, mezőgazdasági szövetkezeti tagokról -, akik hasonlóképpen polgárai ennek az országnak. Polgárok tehát, de az ő nevük szövetkezeti tag. Azt gondolom, kár lenne a polgár meglehetősen jól hangzó kifejezésével elfedni az ország társadalmi rétegei között meglévő, létező különbségeket. Ha ezt tesszük, akkor továbbra is az ideologikus társadalomvezetés réme fenyeget.

Azért néhány helyen mégiscsak szerepel a "szövetkezet" szó ebben a kormányprogramban, de meg kell jegyeznem, hogy minden egyes esetben eléggé rossz összefüggésben; mert szól a földnél a szövetkezésről. Elhangzott már - Glattfelder Béla képviselőtársam is említette -, hogy a külföldiek termőföldszerzését meg fogja gátolni a kormány. Ebben teljesen egyetértünk. Közlik azt is, hogy a szövetkezetek tagjainak földvásárlását elősegítik. De mélyen hallgatnak arról, hogy mi lesz azokkal a szövetkezetekkel, társas vállalkozásokkal, amelyek ugyancsak mezőgazdasági alaptevékenységet folytatnak. Számukra mennyiben biztosítják a szektorsemlegességet? A vidéki polgár szabadsága azt is jelenti, hogy a szabadságjogok teljessége megilleti. Megilleti többek között az a jog is, hogy eldöntse, a tagi földön vagy a közös földön kíván gazdálkodni.

Szól a program - igen tág teret szentelve - elsősorban az agrárfejezetben az értékesítő, beszerző szövetkezetekről, és arról, hogy ezek létesítését támogatni kívánja a kormányzat. Kérdezem én: annyira gazdag ország vagyunk, hogy csak az újakat kell támogatni? Miért nem támogatjuk azokat, akik létezőként felvállalják ezeket a feladatokat? Szól arról - meglehetősen ködös megfogalmazásban -, hogy valamilyen új vidékbanki hálózatot kellene létrehozni. Ha valaki eddig az agrárfinanszírozást nem tudta megoldani, mindig e mögé bújt, de szeretném jelezni, a vidék bankja már létezik, és takarékszövetkezetnek nevezik. Megint csak nem hiszem, hogy oly gazdag ez az ország, hogy a létező helyett új konstrukció kialakítását kezdeményezze.

Azt gondolom, nem csak beszélni kell a polgárok önszerveződéséről. Ma már a polgárok önszerveződéséről való beszéd csupán annak elfedése, hogy nem akarom támogatni a lemaradókat. A kisegzisztencia is polgár, és a nagypolgár is polgár. A családi gazdaság nem szembeállítható a szövetkezettel, a szövetkezet és a családi gazdaság gondja-baja is legfeljebb az, ha kapzsi nagypolgárok vannak. Éppen ezért nem szabad megfeledkezni arról, hogy intézményes szövetkezetfejlesztéssel lehet megoldani azokat a polgári önszerveződéseket, amelyeknek oly nagy teret szentel maga a dokumentum.

Amit eddig elmondtam, abból is látszik, hogy számtalan ponton nem értünk egyet a leírtakkal. Ezzel együtt is azt gondolom - a mostani parlamenti történés jellege is mutatja -, a kormánypártok számára nem fontos a mi támogatásunk. Ugyanakkor a mi számunkra fontos, hogy a jó ügyeket tudjuk támogatni, éppen ezért amikor az agrárgazdaság vagy a vidékfejlesztés ügyei kerülnek elő, akkor nem ehhez a kormányprogramhoz, hanem az agrárgazdaság fejlesztéséről az elmúlt ciklus végén elfogadott törvény betűihez és szelleméhez fogjuk viszonyítani támogatásunkat vagy nem támogatásunkat.

Befejezésül: ez a program a polgári Magyarország megteremtését célozza meg. Sok-sok hozzászóló olybá tünteti fel, mintha 1998. július 6-án vagy 8-án, az új kormány felállásával kezdődne meg a polgári Magyarország építése. Orwelli gondolatok ezek. Gondolják végig, mikor kezdődött a rendszerváltozás. Gondolják végig, hogy nem újszülött egyetlenegy miniszterük és a miniszterelnök sem. Bízom benne, hogy belátjuk, a polgári Magyarország eddig is épült, és mindannyiunk reménye, hogy az elkövetkező időben - önök úgy gondolják, hogy önöknek, mi biztatjuk önöket, hogy tegyenek meg mindent annak érdekében, hogy - a polgári Magyarország tényleg épüljön.

Köszönöm figyelmüket. (Taps az MSZP soraiban.)

Forrás: parlament.hu