DR. SURJÁN LÁSZLÓ (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! A polgári koalíció programjának szociálpolitikai elemei közül két sajátosságot szeretnék kiemelni, de így a tizedik óra végén talán helyénvalónak látszik, ha mondanivalómat egy kis történettel kezdem. Egyszer egy ember így fohászkodott: "Uram, erőm végén vagyok, gyermekeim versenyt nőnek az árakkal, nem győzöm tovább. Add, hogy nyerjek a lottón!" Eltelt egy hét, semmi, eltelt még egy hét, semmi. A harmadik héten szinte már indulatos a fohász: "Uram! Hát nem segítesz?!" Ekkor megszólal az Úr hangja: "Nem segíthetek, amíg nem veszel legalább egy szelvényt.". A gondoskodás kijár a rászorulóknak, de mindenki maga is tegye meg a tőle telhetőt - ez a tanulság.
A polgári koalíció programja elfogadhatatlannak tartja azt a segélyezési rendszert, amely a munkaerőpiactól távolmaradásra ösztönzi a polgárokat; támogatja a feltételhez kötött, úgynevezett szerződéses típusú szociális segélyezés bevezetését. Napjainkban az önkormányzatok kiadásainak irdatlan része szociális segélyezésre megy el. A segélyek összege megközelíti a nettó béreket. Senki nem áll munkába, ha a segély és a bér közti különbözet 3-4 napi alkalmi vagy feketemunkával megkereshető. Ha az állam nemcsak ad, hanem követel is, ha a társadalom látja, hogy a segélyezett maga is megtesz mindent sorsának jobbra fordításáért, akkor csökken a segélyezettek ma még gyakori kirekesztése, ami talán többet árt, mint a szegénység maga.
A hagyományos segélyezés függővé tesz. A polgári koalíció kormánya független polgári lét esélyét akarja adni a bajbajutottaknak, de ehhez az illető közreműködését is igényli. Egyetlen ország lakossága sem várhatja el, hogy kormányzati, államigazgatási szervek és intézmények végezzenek el minden feladatot. Az állampolgároknak magunknak is részt kell venniük a problémák megoldásában.
Ezek a gondolatok az "Igazságosabb és testvériesebb világot" című püspökkari körlevélből valók. Ez a körlevél a második vatikáni zsinatra támaszkodva a jogok és kötelességek kölcsönösségére figyelmeztet. Ezt teszi a polgári koalíció kormánya is. Ez az elv 1993 óta szerepel a szociális jogalkotásban, de most nagyobb hangsúlyt kap, s remélhetőleg hatékonyabb is lesz. A program nem határozza meg, hogy konkrétan milyen közreműködést kell kérni a segélyezettől. Ne is tegye, itt az a lényeg, hogy egyedi, személyre szóló megoldásokra van szükség.
(18.00)
A másik szempont, amit kiemelek a programból, az a térségi szemlélet. Nemcsak az emberek, hanem a települések, a régiók között is nagyok a feszültségek, nagyok a jövedelemkülönbségek. Megszüntetésükre felzárkóztató programok készülnek. A meglévő eltéréseket a szociális kiadásoknak az önkormányzatra hárítása tovább növelte. Így azok az önkormányzatok lettek a legszegényebbek, amelyek polgárai leginkább rászorulnak a hatékony támogatásra. Ez nem jó megoldás - van más választás!
A polgári koalíció kormánya megszünteti ezt az ellentmondást. Az egyes régiók sajátságait figyelembe véve állapítja meg a kötelező szociális ellátások fedezetére adott költségvetési támogatást. Az elszegényedett vidékek önkormányzatai több támogatást kapnak tehát, mint a többiek. Ezt mint Nógrád megyei, szécsényi képviselő külön örömmel üdvözlöm.
A polgárok akkor bízhatnak a jövőben, ha megvalósítható programokat látnak. A polgári koalíciónk programja ilyen program. Megvalósul, ha a polgárok továbbra is közreműködnek a polgári Magyarország, a jövő Magyarországának megteremtése munkájában.
Köszönöm megtisztelő figyelmüket. (Taps a jobb oldalon.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés