HEGYI GYULA (MSZP): Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Hogy kinek miben van tapasztalata, azon persze vitatkozhatnánk. Előbb hallottuk Zuschlag János képviselőtársunkat, aki 13 éves volt a rendszerváltozáskor, aligha volt tapasztalata abban, amelyre Kósa úr célzott. Annak az öt-hat fideszes miniszternek, aki MSZMP-tag volt '89-ig, viszont elméletileg lehetne ilyen tapasztalata. Őszintén reméljük természetesen, hogy nem ezért választották be őket.
Elég ellentmondás azt állítani, hogy diktatúrára törekedett az előző kormány azon személy által, aki két perccel ezelőtt azt mondta, hogy túlságosan gyenge volt a Horn-kormány. E két ellentmondást azért valamilyen módon tisztázni kellene.
A másik, ami túlvezet persze az ez utáni napirendi pontra: a tb-önkormányzatok tervezett megszüntetésével kapcsolatban azt állítani, hogy a Horn-kormány vezette be a delegálás elvét, ez egyszerűen csúsztatás. Ez nem így van, tisztelt képviselőtársam!
1991-92-ben az MDF-kormány által hozott törvény döntött úgy, hogy a munkaadók képviselőit delegálni kell. Ha elhiszi, hogy az MDF-kormányt nem Horn Gyula vezette, akkor ez az állításom igaz. Ezt az elmúlt ciklusban kiterjesztették a munkavállalók képviselőire is.
Hogy ez helyes volt vagy nem volt helyes, ezen lehet vitatkozni, s gondolom, a következő napirendi pontnál ezen fogunk vitatkozni. Azt állítani azonban, hogy a delegálás elvét a Horn-kormány vezette be, ez - mondom - akkor igaz, amennyiben elfogadjuk, hogy Antall József és Horn Gyula egy személy. Körülbelül ilyen bölcs mindaz, amit ön mondott idáig.
Köszönöm szépen. (Taps az MSZP padsoraiban.)
(17.50)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés