KÓSA LAJOS (Fidesz): Elnök Úr! Tisztelt Ház! Csak az a hely a tiéd, ahová el is tudsz jutni - tartja a török közmondás. Ennek a mondásnak az igazságát alighanem jól tudják az életből a hazánkat felkereső nyugati üzletemberek és befektetők, de a turisták is, hiszen ha megnézzük a hazánkba áramló működőtőke helyzetét, azt, hogy milyen térségekbe áramlik ez a tőke, akkor látjuk, hogy ez a tőke oda, ahova nem tud eljutni, mert nincsenek megfelelő utak, infrastrukturális berendezések, bizony nem megy el.

Tekintettel arra, hogy a rendszerváltás óta a hazánkat jellemző területi fejletlenségi különbözőségek csak mélyültek és szélesedtek, a kormány és a kormányprogram kiemelt jelentőséget tulajdonít a hazai infrastruktúra fejlesztésének. Ezen belül is én a közút, a hírközlés és informatika és a vízgazdálkodás ügyéről szeretnék néhány szót szólni.

A közúti közlekedést tartja az új kormány és a kormányprogram az egyik olyan állami fejlesztési feladatnak, amellyel ténylegesen lehet segíteni az ország területi fejletlenségén, és ezeket az egyenlőtlenségeket csökkenteni lehet. Annak érdekében ugyanis, hogy ha el szeretnénk érni, hogy ezek a területek fejlődjenek, ide tőke áramoljon, itt munkahelyek teremtődjenek, ezek a területek, az ország elmaradott régiói be tudjanak kapcsolódni a magyar és a nemzetközi üzleti életbe, akkor az első számú feladat az, hogy megfelelő úthálózatot kell kiépíteni.

A kormány kiemelten kezeli a koncessziós úthálózat-fejlesztés problémáját, hiszen tudjuk, hogy az előző időszakban vállalt terhek a mostani kormányzat idején jelentkeznek, tudjuk, hogy a koncessziós autópályahálózat-fejlesztés a szó szoros értelmében is csődöt jelent Magyarországon, különös tekintettel az M1-est üzemeltető Elmka társaság helyzetére. Éppen ezért a kormányprogramban azt hangsúlyozza a kormány, hogy a koncessziós autópálya-üzemeltetést át kell gondolni, és a helyzet értékelése után a kormányprogram szándéka szerint egy vegyes matricás finanszírozási rendszert kell megvalósítani. Itt különösen fontosnak tartjuk azt, hogy a díjtételek a koncessziós autópályákon azonosak legyenek.

Nagyon fontos az úthálózat-fejlesztés kapcsán azt is elmondani, hogy az államnak nagyobb szerepet kell vállalnia ezen a területen, hiszen látjuk, hogy a pusztán működőtőkéből történő beruházások nem jelentenek megoldást égető problémáinkra. Annak ugyanis, hogy olyan koncessziós autópályákat építsünk, ahol a magyar polgárok nem tudják megfizetni az útdíjakat, nem sok értelme van, mert ez azt jelenti, hogy csak a pénzes külföldiek tudnak a mi útjainkon közlekedni, pedig döntő többségében mi magunk szeretnénk az útjainkat használni.

Annak érdekében, hogy Magyarország azt a helyzeti előnyét, ami abból ered, hogy Európa közepén található, ki tudja használni, szintén fejlett tranzithálózattal kell rendelkeznie. Ezt jó lenne kihasználni, de ehhez az úthálózat-fejlesztésben perdöntő eredményeket kell elérnünk. Ennek érdekében a kormányprogram úgy fogalmaz, hogy az állam részvételének növelésével olyan úthálózat-fejlesztéseket kell megvalósítani, ami ugyan korlátozottabb kapacitású, de mégis megfizethetőbb a magyar állampolgárok számára.

A hírközlés és informatika területén a jogi szabályozás egységesítésére koncentrál a kormány, annak érdekében, hogy a versenypiaci jelleget erősítse a hírközlésben. A magyar tapasztalat az, hogy ahol a hírközlésben valódi verseny van, ott a tarifák, a tarifapolitika is úgy alakul, hogy az kedvező a felhasználó számára. Ez egyelőre a vezetékes távközlésben nincs így, ezért olyan szabályozást kell a kormánynak megvalósítani, amely egyrészt odafigyel a kötelező színvonalú és szintű szolgáltatásokra, másrészt olyan tarifát és költségalapú díjpolitikát valósít meg, amelynek kapcsán egyrészt nem tartja fenn a mostani keresztfinanszírozásokat a tarifákban, másrészt valódi felhasználói igényeket elégít ki.

Mit jelent ez a gyakorlatban? Úgy látjuk, hogy annak a polgárnak, aki nem akar sokat telefonálni, csak azt szeretné, ha őt fel tudnák hívni telefonon, ne kelljen olyan díjtételt választani, amelyben nagyon magas az alapdíj, és ennek következtében értelmetlenül fizet a telefonjáért. A verseny kibontakoztatásával és a szabályozás jobbításával igenis olyan változatos díjcsomagokat kell a polgárok elé tárni, amelyekből mindenki kiválaszthatja a neki legmegfelelőbbet.

A vízgazdálkodás területén szintén a költségalapú díjszabályozást tartjuk a legfontosabbnak, illetőleg hogy olyan kormányzati politika valósuljon meg, amely a vízgazdálkodás gazdaságos üzemméret szerinti kialakítását helyezi előtérbe. A kormány nagy fontosságot tulajdonít annak, hogy a szennyvíztisztító kapacitás Magyarországon bővüljön, ez ugyanis részben közös érdekünk a környezetünk óvása és kímélése érdekében, másrészt viszont tudjuk, hogy az európai uniós direktívákban is központi szerep jut a szennyvíztisztítási kapacitások bővítésének.

Tisztelt Ház! A kormányprogram nem véletlenül önálló fejezetben szerepelteti a területfejlesztés, az infrastruktúrafejlesztés kérdéseit, ugyanis az elkövetkezendő négy, de talán nyolc évben is az egyik legfontosabb feladat az lesz, hogy hazánk az infrastruktúra lehetőségeit tekintve fölzárkózzon az európai régió országaihoz, enélkül ugyanis nem képzelhető el valódi európai csatlakozás. Éppen ezért szeretnénk kérni mindenkit arra, hogy közösen támogassuk ezt az ügyet.

Köszönöm szépen a figyelmüket. (Taps a Fidesz, az MDF és az FKGP soraiban.)

Forrás: parlament.hu