ELNÖK: Tisztelt Országgyűlés! Köszöntöm az Országgyűlés tagjait és mindazokat, akik a televízió előtt, illetőleg a rádió mellett figyelemmel kísérik a munkánkat.

Az Országgyűlés őszi ülésszakának első ülését megnyitom. Bejelentem, hogy az ülés vezetésében Molnár Róbert és Kocsi László jegyző urak lesznek a segítségemre.

Tisztelt Országgyűlés! A Fidesz-Magyar Polgári Párt, a Független Kisgazdapárt, valamint a Magyar Szocialista Párt képviselőcsoportjának vezetői tájékoztattak arról, hogy ülésükön további frakcióvezető-helyetteseket választottak meg. Kérem jegyző urat, ismertesse az új frakcióvezető-helyettesek neveit.

Forrás: parlament.hu