DR. FÓNAGY JÁNOS gazdasági minisztériumi államtitkár: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselő Úr! Tisztelt Országgyűlés! Az Országgyűlés által elfogadott kormányprogramban megfogalmazott elveknek megfelelően megalakult a gazdasági stratégia kialakítását egységes szervezeti rendben összefogó tárca, a Gazdasági Minisztérium.

A gazdasági stratégia sikeres megvalósítása feltételezi, hogy a kormány az arra szolgáló intézményrendszereken keresztül megszerezze a társadalmi támogatást, biztosítsa a legszélesebb nyilvánosságot, tegye lehetővé a civil kontrollt. Ennek az intézményrendszernek az egyik fontos eleme a munka világához kötődő érdekegyeztető intézmények működtetése. Az új feladatmegosztásnak megfelelően a Gazdasági Minisztériumhoz került többek között a makroszintű érdekegyeztetés két legfontosabb intézményének, az Érdekegyeztető Tanácsnak, valamint a költségvetési intézmények érdekegyeztető tanácsának működtetése. Az ezen fórumok elé kerülő témákban a Gazdasági Minisztérium értelemszerűen ellátja a többi tárcát érintő koordinációs feladatot is.

Az Érdekegyeztető Tanács 1998. augusztus 18-ai ülésén jómagam - mint a kormányzati oldal vezetője - jelentettem be, hogy a kormány jogfolytonosnak ismeri el az Érdekegyeztető Tanácsban korábban létrejött megállapodásokat azzal, hogy amennyiben a gazdasági viszonyok változása a megállapodások valamelyikének a felülvizsgálatát igényelné, arra a szociális partnerek bevonásával, az intézmény kialakult eljárási rendjének megfelelően kerülne sor.

Az ülésen elfogadtuk az Érdekegyeztető Tanács második féléves munkatervét, amely szerint az adózási, járulékfizetési kötelezettségek változására vonatkozó törvénymódosítási javaslatok, valamint a Magyar Köztársaság 1999. évi költségvetési tervezete az Érdekegyeztető Tanács napirendjére kerül. A kormány vállalja, hogy a tervezeteket kellő időben eljuttatja a szociális partnerekhez. A folyamatos érdekegyeztetés, a társadalmi párbeszéd fontos eleme a gazdasági stratégia megvalósulásának. A kormánynak érdeke a társadalmi párbeszéd folyamatos fenntartása, amelyben szükségszerűen együtt van a meglévő intézmények keretei között folytatott érdekegyeztetés és a két- vagy többoldalú megbeszélések sorozata, mivel a felvetődő témák és az abban érintettek köre eltérhet az említett fórumok hatáskörétől és résztvevőitől. Megítélésünk szerint ez nem veszélyezteti a formalizált struktúrák működését.

Kérem tisztelt képviselő urat és az Országgyűlést, hogy válaszomat elfogadni szíveskedjenek. Köszönöm. (Taps a kormánypártok soraiban.)

Forrás: parlament.hu