DR. CSÚCS LÁSZLÓ, az FKGP képviselőcsoport nevében: Köszönöm a szót. Tisztelt Képviselőtársaim! Az államháztartási törvény eljárási szabályokat módosító javaslata, mint hallottuk, komoly vihart kavart. Ebben a viharban ellenzéki oldalon kevésbé szakmai érvek, túlsúlyban inkább politikai érvek hangzottak el. Úgy gondolom, a törvénymódosítás indoka, szándéka könnyen átlátható és belátható, aminek a lényege tehát az, hogy a választások évében a költségvetési törvényjavaslat előterjesztésének menetrendje igazodjék a törvényesség, a végrehajthatóság és az ésszerűség követelményéhez.
Tisztelt Képviselőtársaim! Nem többről van szó, mint arról, hogy a törvényes rend érvényesítése érdekében szükséges felülvizsgálni a szóban forgó törvényjavaslatot. Ennek a felülvizsgálatnak tehát, mint többször elhangzott, a lényege, hogy jellemzően egy hónappal meghosszabbodnának az előterjesztési határidők, ami természetesen rendkívül fegyelmezett munkavégzést tételez fel és igényel mind a bizottságok részéről, mind a tisztelt Házban.
A törvénymódosítási vitára nyilván nem került volna sor, ha a választások nem akkor történnek, amikor és ahogy a tisztelt Ház döntött ez ügyben. Ha nevezetesen mondjuk márciusban vagy áprilisban lettek volna a parlamenti választások, akkor természetszerűleg nem lenne min vitatkozni, mert a kormánynak megfelelő cselekvési előkészületi ideje lett volna arra, hogy megfelelő törvényjavaslatot terjesszen a Ház elé. Sajnos - vagy nem sajnos, nézőpont kérdése -, nem így szólnak a hatályos rendelkezések.
Az a vélemény is elhangzott ellenzéki oldalról, hogy ez az eljárási szabály, ez a törvény lényegében az egyik legfontosabb törvény, a költségvetési törvény tekintetében hivatott az Országgyűlés és a kormány viszonyát rendezni. Ez valóban így igaz, az viszont már több mint megkérdőjelezhető, hogy ennek a viszonynak a rendezése keretében a törvényt előterjesztő indokolatlan előnyhöz kívánja juttatni a kormányt a parlamenttel szemben. Hamis ez a megközelítés, a helyzet ilyen exponálása, hiszen itt nem az Országgyűlés és a kormány közötti konfliktushelyzetről van szó, hanem pont ellenkezőleg: a kormány és az Országgyűlés ama közös felelősségéről kell szólnom, amely a törvényalkotásban, nevezetesen a költségvetési törvény időben történő megalkotásában rejlik.
(16.50)
Elhangzott már az a vélemény is, hogy ezt a törvényt tisztességgel, módosítás nélkül végrehajtani nem lehet. Erre bizonyság az elmúlt korábbi két választási ciklus, sőt ennél talán még több bizonyságul szolgál az, hogy annak idején - emlékezetem szerint 1994-ben - az MSZP képviselőcsoportja is olyan törvényjavaslatot támogatott és terjesztett be a pótköltségvetés során, amelyben még eredetileg szerepelt, hasonló módon, az eljárási szabályok határidejének felülvizsgálata. Furcsa módon ez nem realizálódott. De ez nem változtat annak lényegén, hogy már akkor megfogalmazódott annak szüksége, igénye, hogy a nem tartható határidőket módosítani kell a választások évében, és ez hangsúlyozottan így van és igaz egy polgári kormány esetében, amely kormány nyilván a törvénysértés, törvényszegés állapotát nem vállalhatja.
A másik, legalább ennyire fontos és úgy vélem, szakmai érv, hogy teljes képtelenség lenne azt feltételezni vagy azt igényelni, hogy a korábbi kormány költségvetési irányelvei alapján, annak nyomvonalán haladva induljon a költségvetés előkészítése, tervezése a polgári kormány részéről. Ez természetesen végrehajthatatlan, hiszen itt egy alapvető gazdaságpolitikai, gazdaságfilozófiai és azzal együtt pénzügy-politikai váltás következik, illetve részben már be is következett. Tehát azt elvárni, hogy a régi kormány irányelvei alapján folytassa mintegy jogfolytonosan a munkát a polgári kormány, megalapozatlan és képtelenség.
Érvként tudnám felhozni azt is, hogy a kormány szerkezetének átalakítása időigényes feladat, a szerkezetátalakítás szükséges, indokolt lépés volt. Ezt a szerkezetátalakítást is figyelembe véve lehetett megtervezni, előkészíteni a feladatok átadását, átvételét, és ezt követően lehetett kellő alappal elindítani a költségvetési tervezőmunkát.
Összegezve az elmondottakat, úgy gondolom, hogy az ellenzék és a koalíciós frakciók, pártok szembenállása helyett a közös felelősséget kellene előtérbe helyeznünk, kellene látnunk mindannyiunknak, mégpedig azt a felelősséget, hogy időben, törvényes rendben szülessék meg az 1999. évi költségvetés, a hozzá kapcsolódó adótörvényekkel, társadalombiztosítással, mert ellenkező esetben kárt okozunk, súlyos, alig helyrehozható kárt okozunk az országnak. A károkozás egyik pontja az, hogy az időben nem teljesített költségvetési feladat, költségvetési törvény meghozatala praktikusan azt jelenti, hogy tovább él az a korábbi költségvetés a maga adórendszerével együtt, amire a választópolgárok többsége nemet mondott; nemet mondott, mert elegük volt abból a restriktív pénzügypolitikából, amely a választások végeredményében is jól tükröződik.
Tehát ezt a kockázatot nyilván a polgári kormány és koalíció nem vállalhatja, ezért is kell mindent megtenni annak érdekében, hogy a módosuló határidő - amely minden esetben úgy szerepel a törvényjavaslatban, hogy legkésőbb ekkor és ekkor kell előterjeszteni a különböző javaslatokat -, a legkésőbbi határidő valóban a legkésőbbi legyen, de inkább ehhez képest egy korábbi időben teljesüljön a feladat, figyelemmel az ÁSZ együttműködési kötelezettségére és a kormány és az ÁSZ közös felelősségvállalására.
Az érem másik oldala az időben történő törvényalkotás; ez azt jelenti, ha az előírt határidő nem teljesülne, ez nemcsak a választópolgárok körében okozna mélységes bizalomvesztést, hanem a vállalkozók körében, a külföldi befektetők körében, és ez a fajta bizalomvesztés nem egyszerűen szubjektív tényező, hanem pillanatok alatt százmilliárdos nagyságrendben kifejezhető országveszteség. Ezért kérem és javaslom - pártállásra, frakció-hovatartozásra tekintet nélkül - valamennyi képviselőtársunknak, hogy a közös felelősség jegyében jussunk közös megoldásra az államháztartási törvény javasolt módosításában, és annak alapján teljesítsük az 1999. évi költségvetés időben megfelelően ütemezett előkészítését és majdan hatályba léptetését.
Kérem tehát, hogy a T/43. számú törvényjavaslatot lehetőség szerint ne csak a koalíciós oldalon, hanem az ellenzéki oldalon is ezzel a mérlegeléssel, ezzel a belátással, az ország iránti felelősség tudatában kezeljék, értékeljék és fogadják el.
Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok és a MIÉP soraiból.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés