DR. FRAJNA IMRE, az egészségügyi és szociális bizottság előadója: Köszönöm a szót, elnök úr. Az egészségügyi és szociális bizottság kormánypárti képviselői úgy látták e törvénymódosító javaslat kapcsán, hogy az a probléma, amelyet a javaslat meg akar oldani, egy létező probléma. Éppen ezért egy átfogó jellegű szabályozás indokolt, ellentétben a négy évvel ezelőtti helyzet ad hoc jellegű szabályozásával.

Ha végigtekintünk, a rendszerváltozás kezdete óta három alkalommal került úgy költségvetés a Ház elé, hogy a kormányváltást követően mind a három alkalommal késedelmet szenvedett ennek a benyújtása. Első alkalommal persze nem lehetett megállapítani még a törvénysértés tényét, hiszen nem létezett államháztartási törvény, de mindenki emlékszik a '91-es évi költségvetés "nem túl hosszú időre" nyúlt tárgyalására.

A második kormány esetében lehet, hogy a pótköltségvetés tárgyalása tette, lehet, hogy egyéb indok kapcsán, de ugyanez a helyzet következett. És a harmadik alkalommal is a kormány úgy gondolja, hogy nem kíván elődje költségvetési irányelveiből dolgozni, s azt gondolja, hogy az ország számára az a hasznosabb, ha egy kiérlelt, átgondolt költségvetés kerül az Országgyűlés asztalára, mint ha egy utólag módosított és elrontott törvény alapján kell az ország jövő évi költségvetését tenni. Éppen ezért a bizottság tagjai támogatták ezt a szabályozási javaslatot.

Felvetődött ellenérvként, tekintettel arra, hogy a választások időpontja rögzítve lett, és minden évben kiszámíthatóan kerül sor a változásokra, tehát a javaslat egyszeri alkalomra szól, és emiatt szükségtelen. Emlékeztettük tisztelt képviselőtársainkat, hogy ez természetesen csak a normál rendben lezajló választások esetén létezik így, bár az ott szabályzott határidők maximális betartása kapcsán ugyanúgy megcsúszhat bármelyik kormány a költségvetéssel, de rendkívüli választások esetére nem ad a szabályozás kielégítő garanciát.

Annak az igényét pedig, hogy a társadalombiztosítás költségvetését és a központi költségvetést egy csomag formájában tárgyalja az Országgyűlés, ez körülbelül nyolcéves igénye minden ezzel foglalkozó szakembernek. Tehát ennek a törvényi rendelkezésnek a támogatása a bizottság kormánypárti képviselői szerint indokolt.

Köszönöm a figyelmüket. (Taps a kormánypárti padsorokban.)

Forrás: parlament.hu