DR. KUPA MIHÁLY (független): Elnök Úr! Hölgyeim és Uraim! Miután 1992-ben én terjesztettem elő az államháztartási törvényt, és egy elég nagy többséggel fogadtattam el, és nyugodtan mondhatom, hogy eléggé időtálló - bár nem hittem volna, hogy ennyit fognak vitatkozni rajta, mert nem kellett sokat módosítani -, hadd mondjak néhány dolgot.

1. Nem kellene mindent összekeverni. 1990-ben és '91-ben az állami pénzügyekről szóló törvény volt hatályos, és pont a '90-91-es költségvetés vitái kapcsán döntött úgy az akkori kormány, hogy az államháztartás egész rendszerét, a parlament és a kormány kapcsolatát, illetve a miniszterek, különösen a pénzügyminiszter felelősségét törvényben szabályozza. Esküszöm, hogy nem gondoltunk arra, hogy '94-ben a Horn-kormánynak fogunk kellemetlenséget szerezni ezzel a törvénnyel, '98-ban pedig az Orbán-kormánynak - mert gondolta a fene ezt! Az alapcél az volt, hogy rendezett viszonyok legyenek.

Mi ennek a rendezett viszonynak a lényege? Ezek a határidők, amelyeket be kell tartani, nem választási évben. És a május 31-e jó - elment a fiatal barátom -, akármikor van a választás, mert mindig, minden évben elő kell készíteni a költségvetést, legfeljebb a következő kormány nem azt fogadja el.

Nekem ne mondják azt, hogy a vámbevételek olyan nagyon fognak változni attól, hogy a kormány változott! Az elosztás igen és az adóterhelés változhat. Tehát a szakmai munkát meg kell tenni.

2. Miért ilyen határidők vannak? Azért, hogy a parlamentnek és a bizottságainak legyen idejük alaposan megtárgyalni a költségvetést, beleértve a teljes államháztartási rendszert.

3. A kormányt és a minisztereket kötelezze arra, hogy időben készítsék el, nyújtsák be, tárgyalja meg a kormány és terjessze elő. Ezek fontos szabályok voltak. Most a tartalmi szabályokról nem akarok beszélni, hogy hogyan kell csinálni és így tovább. Tehát ez a helyzet ezzel az államháztartási törvénnyel. Csak zárójelben szeretném megjegyezni, hogy az exlexről rendelkezik, ha rendkívüli választás van, akkor nem kell külön szabály, mert tovább él a költségvetés, csak a fejezeti korlátok élnek, tehát új pénzeket nem lehet kiadni. Tessék elolvasni, ez egy nagyon rövid szakasz, de elég jó! A választások évére pedig nem rendelkezett, mert nem az államháztartási törvény feladata az, hogy erről rendelkezzék. Olyan értelemben nem rendelkezett, hogy amikor ezt a parlament elfogadta, akkor senki nem tudta, hogy mikor lesznek választások. Egyébként akkor, '94-re őszi választások voltak az előirányzottak, aztán ez megváltozott. Most megcsinálták a május-októbert, ami egy elég lehetetlen helyzet - hogy kritikával is éljek -, mert az egyik évben kellene a parlamenti választást, a másik évben az önkormányzatit, mert így nem lehet. Fél évig béna kacsa a kormány, illetve rohannia kell előre, mint a hülyének - bocsánat a kifejezésért.

Mi baj van? Rövid az idő a költségvetési vitára itt, a parlamentben, és hiába hosszabb egy kicsit az előkészítés, éppen a '94-es költségvetés mutatta meg azt - amelyik '95 februárjára összeomlott, darabokra esett szét -, hogy ha nem vitatjuk meg, vagy erőből fogadunk el valamit, nem megfelelő társadalmi érdekegyeztetéssel, a pénzügyi lehetőségeket nem vesszük figyelembe, abból előbb-utóbb baj lesz.

A rövid idő mit jelent? Azt is - és aki valamit foglalkozott költségvetéssel, tudja -, hogy rövid alatt hosszú idő áll rendelkezésre az obstrukcióra. Ezért is csináltuk mi ezeket a szakaszokat, hogy a kormánynak és a pénzügyminiszternek megfelelő mozgástere legyen a kompromisszumok kialakítására.

Végül is a választások szempontjából egy hátránya van: az önkormányzatok számára az, hogy az önkormányzati emberek nem tudják, hogy mi van az iskolájukkal, az egészségügyükkel, az infrastruktúrájukkal. Ezért javasolom, hogy valamilyen irányszámokat mégiscsak kellene az embereknek mondani, nem fejezeteket, nem kőbe vésni, hanem körülbelül tudják azt, hogy mivel érveljenek. Mert azzal nem érvelhetnek, hogy az előző polgármester rossz volt, a következő jó lesz, hanem valamilyen támpont is kell, amit az ellenzék is és a kormánypárt is fel tud használni.

Köszönöm a figyelmüket. (Taps.)

Forrás: parlament.hu