ARNÓTH SÁNDOR, a költségvetési és pénzügyi bizottság előadója: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! A költségvetési és pénzügyi bizottság az 1998. szeptember 9-ei ülésén tárgyalta az előttünk fekvő törvényjavaslatot a Magyar Köztársaság 1997. évi költségvetéséről, annak végrehajtásáról, a zárszámadásról és az ehhez kapcsolódó állami számvevőszéki jelentésről.

Az ülésen a jelenlegi kormánypártok képviselői hangsúlyozták, hogy meglehetősen nehéz helyzetben vannak, hiszen olyan törvény beterjesztői, amelynek sem előkészítésében, sem végrehajtásában komoly szerepet nem kaptak. Ezzel egy olyan bizonyítványt kell magyarázni, amely telve van az Állami Számvevőszék rossz osztályzataival. A zárszámadáshoz kapcsolódó vita ezért sok helyen élessé vált, alapvető módszertani, politikai kérdéseket is érintő volt. Ennek alapját az egyébként rendkívül korrekt számvevőszéki jelentés adta, amely végrehajtási problémák sorát tárta fel. A legnagyobb nézetkülönbségek a következő helyeken mutatkoztak.

Az első: fenntartható-e az önkormányzatok finanszírozásának jelenlegi gyakorlata? Ez ugyanis arra kényszerítette az önkormányzatokat, hogy feléljék vagyonukat, vagy polgáraikra vessenek ki súlyos helyi adókat, sok esetben pedig mindkét eszközzel éljenek. Mindezek ellenére az önkormányzatok nemhogy fejleszteni nem tudtak, hanem mindennapi finanszírozási gondjaikkal küzdöttek.

A második: hitelesnek tekintheti-e a kormány a zárszámadást, vagy másképpen, a Központi Statisztikai Hivatal mérőszámai, amelyek a nemzetgazdaság fejlődésére vonatkoznak, valódiak-e avagy sem? Tehát hogyan, milyen módszerekkel számolták ki nemzetgazdaságunk fő mutatóit? A jelenlegi kormánypártok képviselői a kibontakozó számháború elkerülése érdekében inkább az Állami Számvevőszék jelentésében leírt jelenségek elemzéséhez ragaszkodtak, mondván, amíg más be nem bizonyosodik, addig a KSH adatait elfogadják.

Az általuk vizsgálni óhajtott jelenségek a következők voltak. Az első: a költségvetés végrehajtásának szabályozása laza. Lehetővé tette, hogy az intézmények előirányzat-módosításai mintegy száz milliárd forintot kivonjanak a parlament ellenőrzése alól.

A második: nehezen áttekinthető helyzetet alakítottak ki az önkormányzatok ellenőrzésénél, hiszen a kötelező és az önként vállalt feladatok elhatárolása sem követhető maradéktalanul.

A harmadik: ugyancsak nagy hangsúllyal szerepelt a vitában az összesen mintegy 78,8 milliárd forint értékű előirányzat-maradványok kérdése. Ilyen helyzetben nem is adódott konszenzusra lehetőség.

Szocialista és liberális képviselőtársaink hangoztatták, hogy a Számvevőszék jelentésének megfelelően sokat javítottak az ellenőrzési rendszeren, az előzőekhez képest sokkal nagyobb adatbázist kezelve vontak le következtetéseket. Véleményük szerint az anyag a feltárt hibák ellenére alkalmas az általános vitára. A bizottságbeli vita után, és a véleménykülönbségek ellenére ezt a kormánypárti képviselők is elfogadták. Tették ezt azért, hogy az általános vitában a tisztelt Ház előtt tisztázódhassanak ezek a gondok.

Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! A bizottságunk egyhangú szavazással az előttünk levő törvényjavaslatot az általános vitára alkalmasnak találta. Köszönöm a figyelmet. (Taps.)

Forrás: parlament.hu