DR. EÖRSI MÁTYÁS (SZDSZ): Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Miniszter Úr! Az interpellációmban feltett kérdések már két hete az ön asztalán vannak. Megmondom őszintén, bíztam abban, hogy módom lesz visszavonni ezt az interpellációt. Erre akkor kerülhetett volna sor, ha azokra a kérdésekre, amelyek nem az én kérdéseim, amelyek fölmerültek, a kormány megnyugtató és határozott választ ad.
Nekem meggyőződésem, hogy mindannyian, akik ebben a Házban ülünk, egyetértünk abban, hogy minden kormányzati és közigazgatási vezető posztot betöltő, illetőleg az ilyen személyeket kinevező politikus számára fontos - különösen egy új, magát polgárinak nevező kormány megalakulásakor -, hogy tisztázza azokat az aggályokat, kételyeket, amelyek vele kapcsolatban felmerültek. Az adóhatóság élére kinevezett Simicska Lajos úr esetében, azt hiszem, a kormány számára is elemi érdek, hogy tisztázzanak egyes felmerült kételyeket, s interpellációm ezt a célt szolgálja.
A Fidesz volt gazdasági igazgatójának nevével fémjelzett úgynevezett Fidesz-közeli vállalkozásokról az elmúlt hetekben, sőt, hónapokban rengeteg aggodalomra okot adó állítás jelent meg. Nem tudjuk, hogy ezek igazak vagy nem igazak. Ha ezek nem igazak, akkor ezeket cáfolni kell, de ha ezek igazak, akkor igen nagy baj van. Bár az utóbbi időben lehetett hallani néhány ideges hangvételű cáfolatot, azonban mind a mai napig sem maga az érintett, sem pedig más kormányzati szereplő nem oszlatta el világosan a felmerült kételyeket. Ezért szeretném pénzügyminiszter úrtól megkérdezni a következőket, és kérem, hogy világosan válaszoljon rájuk.
Először: igaz-e az, hogy Simicska Lajos már hivatalos kinevezése előtt gyakorolta a kinevezés után járó jogosítványait? (Dr. Latorcai János: Be se ment a házba!)
Másodszor: megvizsgálták-e az érintett korábbi gazdasági előéletét, s vajon ez a vizsgálat kitért-e arra, hogy a Simicska Lajos úr nevével fémjelzett cégeknek volt-e köztartozásuk, illetve kapcsolható-e ezen cégekhez bármilyen törvénybe ütköző ügymenet? Előre kérem, hogy ne a C vizsgálatra hivatkozzanak, hiszen Magyarországon 9 és fél millió ember megfelelne a C-típusú vizsgálatnak. Arra térjenek ki, hogy Simicska Lajos esetében voltak-e ilyen aggályok.
(15.20)
Harmadrészt: mi a véleménye a pénzügyminiszter úrnak arról, hogy úgymond "közös megegyezéssel" eltávolították az APEH Dél-budapesti Igazgatóságáról azt a vezetőt, aki korábban éppen a Simicska és Gansperger urak érdekeltségi körébe tartozó cégeket vizsgálta?
Negyedszer: a miniszterelnök úr pár hete kijelentette - legutóbb épp itt, e Házban -, hogy ő nem pozíciókat osztogat, hanem a feladathoz keres embert. Azt szeretném megkérdezni a pénzügyminiszter úrtól, hogy melyek azok a feladatok (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az idő leteltét.), amelyeknek az ellátására Magyarországon a két legalkalmasabb ember a Fidesz és az MDF pénztárosa.
És végezetül azt szeretném megkérdezni: az utóbbi hetekben nyilvánosságra került adatok ismeretében is áldását adta volna-e a pénzügyminiszter úr Simicska Lajos kinevezéséhez?
Várom megtisztelő és a kételyeket eloszlató válaszát. (Taps az ellenzék padsoraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés