DR. JÁRAI ZSIGMOND pénzügyminiszter: Egyetértek abban dr. Lentner Csaba képviselő úrral, hogy szükség van a tőzsdét stabilizáló intézkedésekre és védekező mechanizmusok kialakítására. Az első és legfontosabb, amit eddig tettünk, a forint védelmét szolgáló intézkedések voltak. A forint stabil, semmilyen veszély nem fenyegeti. Ez önmagában is megfelelő biztosíték, de továbbra is dolgozunk azoknak a kereskedési mechanizmusoknak a visszafogásán, amelyek nem teszik majd lehetővé azt, hogy különböző spekulánsok rövid távú spekulációs céllal felvásárlásokat hajtsanak végre. A törekvéssel alapvetően egyetértek, de a megfelelő eszköznek a tőzsde szabályozásának erősítését és nem a tőzsde bezárását tartom.

Köszönöm szépen. (Taps a kormánypárti oldalon.)

Forrás: parlament.hu