DR. OROSZ SÁNDOR (MSZP): Elnök Úr! Tisztelt Ház! Engedjék meg, hogy a folyamatban lévő vitához két gondolattal járuljak hozzá. Szeretnék szólni egyrészt magáról a zárszámadásról, és szeretnék szólni a zárszámadás agrárgazdasági, agrárpolitikai összefüggéseiről.

Ami az elsőt illeti, lehet, hogy sokak számára meglepő, amit mondok. Az, hogy most az Orbán-kormány és Járai pénzügyminiszter úr nevével került be a zárszámadási törvény ide, a Ház elé, mindössze annyit jelent, hogy a fedlapon ez van. Ugyanez lett volna a zárszámadási törvény akkor is, ha más kormány van. Ezt azért szeretném mondani, mert pont ez az a körülmény, amit az Állami Számvevőszék léte és működése eredményez. Addig, amíg a költségvetési törvény valóban a mindenkori kormány gazdaságpolitikai elképzeléseit tartalmazza, annak egy igen fontos eszköze, elfogadása lényegében politikai kérdés. Hosszasan lehet vitatkozni arról, hogy ki milyen gazdaságpolitikai törekvésekkel rendelkezik, de a kormány gazdaságpolitikájának eszköze a költségvetés, ezért amikor elfogadják a törvényt, utána ez törvény, és egy jogállamban egy törvény - mint minden törvény - végrehajtandó.

Ezt annál is inkább fontos hangsúlyozni, mert az elmúlt napokban mintha ebben a vonatkozásban fellazítás következett volna be. Semmire nem kötelező törvényekről hangzanak el vélemények. Azt gondolom, az Országgyűlés a maga, az országban betöltött helyét akkor tartja tiszteletben, és méltóságát akkor őrzi meg, ha e Ház falai között ilyen kijelentések nem hangozhatnak el - utalok a nyugdíjtörvénnyel kapcsolatos vitára.

A zárszámadás a költségvetési törvényhez képest egy más műfaj. Ez már nem politikai kérdés; éppen a már előbb említett összefüggés okán, az Állami Számvevőszék létezése okán a törvényt össze kell vetni a pénzügyi teljesítéssel. Egyetértünk az Állami Számvevőszék észrevételével: a hatékonysági oldalon egyre erőteljesebben össze kell vetni, hogy mi minden történt, mennyire sikerült realizálni az elképzeléseket. Ezt az alkalmat is megragadom, hogy megköszönjem az Állami Számvevőszék jelentését, mert mint minden esztendőben, most is nagymértékben járul hozzá, hogy épüljön mind a kormányzat, mind pedig az Országgyűlés.

Én azonban a mezőgazdasági bizottság ülésén elhangzott állami számvevőszéki megjegyzésre szeretném felhívni itt a figyelmet. Elhangzott - és tulajdonképpen nagyjából-egészéből egyet is értek vele -, hogy ez a zárszámadás nem jobb, de nem is rosszabb a megelőző évek zárszámadásánál. Nem voltam tagja a '90 és '94 közötti parlamentnek, de tagja voltam a '94-98 közötti parlamentnek is, és személyes élményem az, hogy a zárszámadási törvények - éppen a nagyon szakszerű közreműködés okán is - év mint év javulnak, ami azt jelenti, hogy az állami szervek költségvetési fegyelme és az ezzel kapcsolatos szabályok betartása is minden évben valamelyest javul.

Azt gondolom, hogy naivitás - de talán az ország Házában időnként álmodozzunk ilyen naivan is -, de akkor lehetünk majd boldogok, amikor az Állami Számvevőszék egy tiszta lapos jelentést tesz le ide, az Országgyűlés elé. Azt hiszem, hogy addig még több parlamenti ciklus fog eltelni.

Ami az agrárgazdasági és agrárpolitikai összefüggéseket illeti, lényegében itt is két dologról illik szólni: egyrészt magáról a földművelésügyi tárca fejezetéről, másrészt pedig bizonyos gazdaságpolitikai összefüggésekről.

(12.30)

Az agrárpolitikai összefüggések egyértelműen alátámasztják, hogy a jövőben is folytatni kell a közpénzek elköltése hatékonyságvizsgálatának javítását. A tárcáról el lehet mondani, hogy zárszámadási szempontból hozza azt az általános képet, amit a zárszámadás egésze. Itt pontosítanom kell az előttem szóló vezérszónok észrevételét, hiszen nem 50, hanem 90 milliárd forintos agrártámogatási tételről volt szó az 1997. évi költségvetésben, de hogy ez jól hasznosult-e, valóban az agrárgazdaság fejlesztésére fordítódott-e, e vonatkozásban még sok mindent kell vizsgálni. Mert a gazdaság 4,4 százalékos növekedése nem lehet kérdés, és ez a Horn-kormány hagyatéka az Orbán-kormányra - nem hordaléka, mint ahogy itt sokan megfogalmazták -, s ha sikeres lesz az Orbán-kormány, az többek között annak is lesz köszönhető, hogy ilyen örökséget vett át elődjétől.

Ugyanakkor ez a rendkívül pozitív megjegyzés jóval kevésbé igaz az agrárgazdasági folyamatokra. Az agrárgazdaságban is leginkább az érdemel figyelmet, hogy nem kerül felhasználásra a központi költségvetésben e célra meghatározott összeg, de anyagi értelemben tovább nyílt az agrárolló, és tovább nyílt a mezőgazdaságból jövedelmet húzni szándékozókat terhelő jövedelemolló. Talán mindenki számára nyilvánvaló, hogy a termelési árak szinten maradása, csökkenése vagy legfeljebb néhány százalékpontos emelkedése áll szemben az infláció ennél nagyobb hányadával, illetve a beszállított ipari eredetű termékek árával. A jövedelemolló növekedését jól mutatja, hogy miközben az ország átlagában az 1996. évi 30,5 ezres havi bruttó átlagbér 38,1 ezer forintra emelkedett 1997-re, az iparnál ugyanez 31,7 ezerről 39,5 ezerre, addig a mezőgazdaságban a 24,5 ezer forint csak 30 ezerre emelkedett. Ezek a számok is jól mutatják, hogy a jövedelemolló növekedett.

Miért érdekes ez? Elsősorban azért, mert azt mutatja, hogy a költségvetésben hiába a legjobb szándék és a legnagyobb felhasználásra való törekvés, az agrárgazdaság jövedelemviszonyai körül valami mégsincs rendjén. Bár ezek a számok, valamint a zárszámadási törvény is megerősíti annak a fontosságát, amit 1997 novemberében az Országgyűlés már kimondott, az agrárgazdaság fejlesztéséről szóló törvény elfogadásával olyan helyzetet teremtettünk - s bízunk benne, hogy ezt a mostani kormány is megtartja -, amely kötelező erővel írja elő minden kormány számára a fejlesztést, az erre szánt pénzek odaítélését, valamint annak örökös és állandó vizsgálatát, hogy ez valóban a fejlesztés céljait szolgálja-e.

Mint említettem, mintegy 90 milliárd forint szolgált agrárgazdasági célokra, ebből a piacra jutási támogatásból bent ragadt mintegy 3,7 milliárd forint - ez durván 10 százaléka az erre a célra szánt összegnek -, az agrártermelési támogatások sorából pedig bent ragadt 2,6 milliárd, ez meg 15 százalék körüli része az e célra szánt teljes összegnek. Ez abból a szempontból is érdekes, mert a struktúrában valószínűleg nem találhatók meg azok, akiket a kormányzat támogatni akar, akik számára a fejlesztés egyébként rendkívül fontos, de rajtuk keresztül az ország egésze számára is fontos.

Ez azért is érdekes mostanában, mert a helyzet tulajdonképpen nem változott, és ebben a nem változott helyzetben kezel a mostani kormányzat egy gabonaválságot, vagy legalábbis azt mondja, hogy kezeli. De ha a struktúra azt jelzi, hogy elérhetetlenek az agrártermelők, akkor azzal, hogy mondja, a válság ugyan még meg nem oldódik, de igazából ő sem tudja az aktuális problémát megoldani. Mert az emberek ugyanis azt várnák, ha azt ígérik, hogy felvásárolják, akkor fel is vásárolják, és akkor ennek megfelelően elköltődik az erre a célra szolgáló költségvetési pénz. De most azt tapasztaljuk, hogy azt ígérik, hogy megveszik a búzát, aztán járkálhatnak raktárról raktárra, mégsem veszik meg - legfeljebb azt hallgathatják, hogy most aktuálisan azt mondják, már nincs is válság.

A zárszámadási vita azért fontos, hogy következtetéseket vonjunk le belőle. Az agrárgazdaság mutatói azt is jelentik - erre leginkább az agrárolló nyílása mutat rá -, hogy bizony baj van a termelők áralku-pozíciójával. Ebből a szempontból érdekes és fontos, hogy erre a célra is szolgálnak költségvetési pénzek, bár nem túl nagy nagyságrendben, azonban még ezek a nem túl nagy nagyságrendű pénzek sem kerülnek minden esetben elköltésre. Elsősorban arra gondolok, hogy a mindenféle fajtájú integráció megalakítása, illetve ilyen működőknek a támogatása elengedhetetlenül fontos cél. Nagyon nehéz lesz ezen a helyzeten változtatni, ha a mostani kormány azt a szövetkezetellenes hangulatot gerjeszti tovább, amelynek néhány esetben maga a földművelésügyi miniszter is áldozatául esett. De hasonló a helyzet akkor is, amikor például a garantált árakkal úgy jár el, hogy már rég meg kellett volna hirdetni, de még mindig nem került meghirdetésre. Ez is nagymértékben rontja a termelők alkupozícióját.

Természetesen minden egyes pénzügynél érdekes az is, hogy elköltötték-e vagy sem. Igen gyakran elhangzott itt az a vád, hogy megalapozatlanok a törvények, mert nincs meg az agrárválság kezelésének a fedezete, mert elköltötték a pénzt. Való igaz, hogy például az 1997. évi beruházási támogatások mintegy 2,6 milliárd forinttal - úgynevezett áthúzódó hatásként - már az 1998-as költségvetést terhelték. Megjegyzem, ez csak azért alakulhatott így, mert az agrárberuházások folyó áron számolva mintegy 16 milliárd forinttal nőttek az előzőhöz képest, tehát azért valami megindult. Ugyanakkor itt vannak az 1998. évi I-VII. havi összesítések - hangsúlyozom, I-VII. havi, tehát nem félévi -, amelyekből kiolvasható, hogy a piacra jutás támogatásának 48,8 százaléka, az agrártermelésnek 50, az erdőkároknak 49,4, az agrárgazdasági beruházások támogatásának 43,2 százaléka, összességében a tárcánál ilyen célokat szolgáló pénzek 46 százaléka került elköltésre. Nem gondolom tehát, hogy a mostani tétova, időnként a gazdákat, a termelőket és azok szándékait figyelembe nem vevő kormányzati intézkedéseknek a pénzhiány vagy a költségvetési fedezet hiánya lenne az oka.

Mindazonáltal egyet kell érteni azokkal, akik úgy fogalmaznak, hogy ez egy elfogadható törvény. A Magyar Szocialista Párt vezérszónoka úgy fogalmazott, hogy a Magyar Szocialista Párt el fogja fogadni, s ezt a magam részéről is megerősítem.

Engedjék meg, hogy a vita egy érdekes - számomra legalábbis nagyon tetszetős - elemére utaljak. A legnagyobb kormánypárt vezérszónoka a mostani zárszámadási törvényt egy váltófutáshoz, azaz stafétához hasonlította. Szeretném felhívni a figyelmét: a váltófutás lényege az, hogy lesz következő váltótárs. Jelentem, amikor a botot át kell adni, ott leszünk. (Szórványos derültség.)

Köszönöm a figyelmüket. (Taps az MSZP soraiban.)

(12.40)

Forrás: parlament.hu