KATONA KÁLMÁN közlekedési, hírközlési és vízügyi miniszter: Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselő Úr!

A kormány alapvető irányként jelöli meg a közúthálózat fejlesztését és ezen belül az emberi élet és a környezet védelmét. Az új kormány programjában is nagy súllyal szerepel a városokat, községeket elkerülő utak építése és az ott élő lakosság környezeti terhelésének mérséklése. A feladat nagyságrendjét jól érzékelteti, hogy jelenleg összesen mintegy 200 milliárd forintos ilyen igényt kellene kielégítenünk. Éppen ezért a megvalósításra csak ütemezetten, a rendelkezésre álló források függvényében kerülhet sor.

A 4-es számú főút Hajdúszoboszlót elkerülő szakaszának építése 1998-ban a központi költségvetés által finanszírozott kiemelt kormányzati beruházások közé került. A költségvetési törvény által jóváhagyott 50 millió forintos összegből az előkészítő munkák még ebben az évben megkezdődtek, ennek időigénye egy ilyen nagy beruházás esetében meghaladja az egy évet. Jelenleg az építési engedély megszerzéséhez szükséges tervek készítése van folyamatban, és ez az év végén befejeződik. Egyidejűleg elkészült a részletes környezetvédelmi hatástanulmány is. Az engedélyezési és területbiztosítási eljárások még a jövő évre is áthúzódnak. A jövő évi költségvetési törvény jóváhagyása esetén a beruházás az eredeti ütemterv szerint folytatódik. Az ehhez szükséges pénzösszeg - 575 millió forint - 1999-re betervezésre került.

A képviselő úr interpellációjára tehát azt válaszolhatom, hogy a jövő évi költségvetés tervezése során számoltunk a Hajdúszoboszlót elkerülő út építéséhez szükséges további költségekkel. Amennyiben az Országgyűlés további támogatását megkapjuk, a korábbi ütemezésnek megfelelően négy év múlva az üdülőváros lakossága mentesülhet az átmenő forgalom káros környezeti hatásaitól.

Kérem a képviselő urat, hogy válaszomat fogadja el. (Taps a kormánypárti padsorokban.)

Forrás: parlament.hu