VARGA MIHÁLY pénzügyminisztériumi államtitkár: Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselő Úr! Azt hiszem, az ön által felvetett kérdésekben a kormányprogram elég biztos lábakon áll és biztosan fogalmaz. A kormányprogramban az fogalmazódik meg, hogy a kormány fokozatosan csökkenti az adó- és járulékterheket, valamint gondot fordít a költségvetési hiány kordában tartására. A kormány véleménye szerint a helyesen végrehajtott adó- és járulékcsökkentés rövid távon esetleg jelenthet bevételkiesést, de ha ezt helyes irányban tesszük meg, az közép- és hosszú távon mindenképpen a bevételek növekedésével is járhat. A kormányprogram ennek alapján fogalmazta meg a bérjárulékok mértékének a csökkentését. Fontos és kiemelt célnak tekintjük a munkahelyteremtést, ezért kell ebben az irányban döntő és fontos lépéseket megtennünk.

Szeretném azt is elmondani, hogy a 2000. évre tervez a kormány jelentős adó- és járulékreformot. Most olyan bizalomerősítő lépéseket lehet megtenni, amelyek ennek a célnak az irányába hatnak, ennek a célnak megfelelnek. A kormányprogram különös hangsúlyt tesz - a korábban megfogalmazottaknak megfelelően - két adópolitikai irányban; egyrészt ösztönzi a munkahelyteremtést, ennek érdekében az élőmunka-terhelés csökkentését és az adminisztráció egyszerűsítését fogalmazza meg, másrészt pedig a családok fokozottabb segítésére nyújt lehetőséget, ezért a személyi jövedelemadóban a következő évtől jelentős gyermekkedvezményeket kíván ebben az irányban nyújtani.

Tehát mind a munkahelyteremtés - ahol a tb-járulékok tervezett szintjét mintegy 6 százalékkal, a Munkaerőpiaci Alaphoz való hozzájárulást pedig 1 százalékkal csökkentenénk -, mind a családok támogatása olyan cél, amivel a Ház többsége vélhetően egyet tud majd érteni. Ezeknek a céloknak az érdekében készíti elő a Pénzügyminisztérium a következő évi adó- és költségvetési törvény-javaslatokat.

Köszönöm. (Taps a kormánypárti oldalon.)

Forrás: parlament.hu